Kérdeztünk: Bessenyei Gábor

Bessenyei Gábor a III. Aranymosás regénypályázat egyik nyertese. ,,A jövő harcosai – Az Olimposz legyőzése I.” című regényének bemutatójára tavaly decemberben került sor.

Mi történt ezalatt a közel két hónap alatt? Milyen érzés a könyvesboltokban viszontlátni a könyved, olvasni a visszajelzéseket, kritikákat?

A regény egy héttel a könyvbemutató előtt jelent meg, így először egy könyvesboltban találkoztam vele. Tudtam, hogy ott kell lennie, bementem megnézni, megfogdostam, ha jól emlékszem még képet is készítettem róla, a találkozás mégsem volt elemi erejű. Természetesen örültem, de a megjelenést elég hosszú előkészület előzte meg, így inkább csak konstatáltam, hogy ez is megtörtént, kiadták az első regényem. ☺

Azóta, ha könyvesboltban járok, mindig leellenőrzöm, hogy kapható-e az adott helyen a regény, de nem csinálok belőle különösebb ügyet, legfeljebb bosszankodom egy kicsit, ha azt látom, hogy gerinccel kifelé suvasztották be a polcra, és nem látni a jó kis borítóját.

Szerencsére eddig elég jó visszajelzések érkeztek, a legintenzívebb élményem mégis még a könyvbemutatóhoz köthető. Egy héttel voltunk a megjelenés után, nem számítottam arra, hogy bárki is olvasta a regényt, de ott voltak a Blogturné klub bloggerrei, akik közül többen is lelkesen meséltek arról, hogy mennyire szerették a történetben szereplő halálistennőt, a Kéert. Meglepett ez a szemtől szembe érkező dicséret, hirtelen nem is igazán tudtam mit kezdeni vele.

Milyen volt a szerkesztés folyamata? Mennyit változott a regény?

A szerkesztőm Bartos Zsuzsa volt, akinek a szerkesztői munkáin túl idén megjelenik az első regénye is a Könyvmolyképző Kiadónál. Nagyon élveztem a közös munkát, ami lényegében súrlódásmentes volt. A cselekményen, magán a történeten nem igazán változtattunk, a felesleges dolgokat pedig Zsuzsa magabiztosan gyomlálta ki a szövegből. Néha egy-két anakronisztikusságon őrlődtünk, illetve a legtöbb gondolkodnivalót a Kéer neve adta, akit az eredeti fordítás szerint Kérnek kellene írni és hívni. Azt viszont nem akartuk, hogy egy értelmes magyar szó legyen a neve, mert az csak bonyodalmakat okozott volna, főleg, ha mondjuk „kér a Kér”. Végül Kae Westa ötlete segített ki minket (de inkább engem), és az ő javaslatára toldottuk meg az eredeti nevet egy olyan magánhangzóval, ami csak kicsit torzít az eredeti kiejtésen.

A szerkesztés teljes képéhez hozzátartozik, hogy miután megkaptam a második pozitív lektorimat az Aranymosás regénypályázatán, és vártam a végső döntést, még nem mertem hozzáfogni a folytatáshoz, de tétlenkedni sem akartam, ezért nekiültem az első rész javításának. A cselekményt nem piszkáltam, de a szövegen sokat csiszoltam. Szóval, mire szerkesztésre került a sor, jobb anyagból dolgozhattunk, mint amivel a pályázaton nyertem.

A történet konkrét helyszíneken játszódik vagy ezek csak a Te képzeletedben léteznek?

Az események a jelenből indulnak, egy meg nem nevezett városból, de azt hiszem, az írásból kiérződik, hogy magyarországi helyszínen járunk. Mivel a történet nagyrészt a múltban játszódik, nem volt meg a kényszer, hogy megnevezzem a várost, de erre a második részben már sor kerül. Egy képzeletbeli magyar városról van szó. Azért képzeletbeli, hogy a város arculatát, történelmét, felépítését, helyszíneit könnyen beépíthessem a történetbe.

A múltbéli helyszíneket két részre bontanám. Vannak konkrét helyek, mint például Phrügia, illetve a történelemhűség kedvéért az egész történet viszonylag jól elhelyezhető időben, mert fontos szerepet játszik benne a thermopülai csata, pontosabban, hogy már túl vagyunk rajta. Aztán ott vannak a mitikus helyszínek, amik ugye alapból képzeletbeliek, mint például Poszeidón palotája, Héphaisztosz műhelye, a Boldogok szigete, az alvilág stb., de azért találni róluk ókori elképzeléseket, leírásokat. Az utóbbiakat figyelembe is vettem, de azért itt már elengedhettem a fantáziámat, és igyekeztem a nekem megfelelő képre formálni a legtöbb mitikus helyszínt.

A regényben fontos szerepet játszik az időutazás és a sors megváltoztatásának lehetősége. Szerinted az embereknek vagy a világnak van egy előre meghatározott sorsa?

Elég frusztráló lenne ezzel a tudattal élni. Az ember így is elég kevés dologra van hatással, az eleve elrendeltség csak még inkább fokozná a tehetetlenség érzését. Szóval, nem, nem hiszek az előre meghatározott sorsban. Ha mégis így lenne, nem akarnék tudni róla. ☺

A regény egy sorozat első kötete. Hány részesre tervezed? Mikor várható a következő?

Ez még elég képlékeny. ☺ Persze, nem azért mert nem tudom, mit szeretnék, vagy mert egy végeláthatatlan sorozatra készülnék. Pontosan tudom, hol és hogyan ér véget a történet, a legfőbb események és fordulatok is megvannak. Amit még nem látok, hogy ez hány regényre való anyag.

Most épp azon dolgozom, hogy a második rész még idén megjelenhessen. Remélem sikerül összehozni, de ez csak nyáron dől el.

Néhány mondatban elmondanád, miről fog szólni?

Nem tehetem. ☺ Az első részben a főszereplők egy isten után nyomoznak, az ő leleplezése a történet csúcspontja, és mivel a második rész közvetlen az első folytatása, ahhoz, hogy beszélhessek róla, meg kellene neveznem ezt az istent. El sem tudok képzelni nagyobb poéngyilkosságot. ☺

Annyit elárulhatok, hogy a legfontosabb szereplők, köztük sokak kedvence, a Kéer is visszatér majd.

Ha meghívhatnál kávézni egy görög istent, ki lenne az? Miről kérdeznéd? ☺

Aphrodité biztos jó társaság lenne… ☺ De talán nem ilyen fősodorbeli istent választanék. Az Olimposz legyőzése történetek írása közben elég mélyre ástam magam a mitológiában, és számos kevésbé ismert vagy méltánytalanul elhanyagolt istennel ismerkedtem meg. Az egyik kedvencem Nüx, az éjszaka istennője, aki az Ős-Khaoszból származik, és maga is számtalan sötét gyermeket szült, akik magukban rejtik az élet és a halál titkait, például Kharónt, az alvilág  révészét, a halálisten Thanatoszt, a Moirákat, a Kéereket, Eriszt, a viszály istennőjét, Nemeziszt és a sort még hosszan lehetne folytatni. Homérosz szerint hatalmasabb a többi istennél, de csak ritkán avatkozik a dolgaikba.

Szóval őt hívnám el, és elsőként azt kérdezném, hogy miért fogadta el a meghívásom? ☺ De Nüx olyan ősi és annyi titok birtokában van, hogy azt hiszem, bőven lenne miről beszélgetni a továbbiakban. Abban viszont nem hiszek, hogy válaszolna is. ☺

A könyv borítója a Te elképzeléseid szerint, Nagy Gergely festménye alapján készült. Mesélj erről a folyamatról! Milyen koncepcióid voltak a borítóról?

Egyetlen ötletem volt, ebből egyetlen vázlat készült, majd a kész borító szerencsére elnyerte Katona Ildikó, a kiadóvezető tetszését is. A terv az volt, hogy kicsit megidézzük az ókori görög vázafestészet hangulatát, ami narancssárga-fekete színeket használ. Ezért szerepel a borítón egy hatalmas fekete küklopsz, miközben ráborul a lemenő naptól narancs színűvé vált ég.

A másik fontos szempont az volt, hogy a borító ne konkrét akciót ábrázoljon, a szereplők mégis dinamikusnak tűnjenek, ne csak mozdulatlan báboknak, akiket épp odatettek. Illetve, mivel a történet a görög mitológiára épül, elkerülhetetlen, hogy az olvasók összehasonlítsák a nemzetközi sikerű Percy Jackson sorozattal. Ezért szerettem volna, ha már a borító is felveszi a versenyt a Percy-sorozat borítóival. Úgy érzem, ez sikerült is.

Ez a sorozat a görög mitológia világára épít. Milyen más témák érdekelnek még, amelyekről a jövőben írni szeretnél?

Hosszú távon szeretnék berendezkedni az ifjúsági irodalomban, azonban belül is az urban fantasyben, ami szerintem idővel elkerülhetetlenül magával hozza, hogy foglalkozom majd az iskolai atrocitásokkal, bántalmazásokkal, és egyéb, a célközönségemet érintő problémákkal.

De érdekes lenne egy olyan romantikus szállal átszőtt urban fantasyt írni, amiben a szerelem nem söpör el mindent, a szenvedélyek nem perzselnek, hanem realisztikusan mutatná be, hogy tizenévesen milyen nehéz ismerkedni, próbálkozni, mennyi félelemmel jár megszólítani valakit, ráadásul, össze sem jön mindig. Igen, egy ilyesmi ötlet érlelődik a fejemben, de hogy lesz-e belőle valami, azt sohasem lehet tudni. Ha csak azokat a regényötleteket írnám meg, amikhez az előző években jegyzeteket készítettem, évtizedekre elég írni valóm lenne. Persze ezek az ötletek mindig cserélődnek, mert az ember gyakran elveszti az érdeklődését egy-egy korábbi kedves téma iránt, más esetben pedig hosszú éveken át dédelgeti azokat. Nekem is van olyan regénytervem, amire egyszerűen nem érzem késznek magam, hiába jegyzetelek már öt éve hozzá.

Szereted a képregényeket is. Mennyire hat a történeteidre ez a világ?

Ez egy jó kérdés. Hat éves koromtól olvasok képregényeket, lényegében akkor voltam gyerek, amikor az amerikai szuperhősképregények hódítani kezdtek Magyarországon, de még nem igazán gondolkodtam ezen. Több ezer képregény van már mögöttem, és kizárt, hogy ez ne legyen hatással az írói stílusomra. Úgyhogy, ha mégis mondanom kellene valamit, ami ebből a műfajból ragadt rám, akkor talán az, hogy a történeteim tempósak, dinamikusak és nem szeretem húzni az időt.

Ki tervezte a blogod háttérképét? Miért pont ezt választottad?

Szintén Nagy Gergely. Csakúgy, mint a facebook borítóképemet. Nagyon kedvelem a munkáit. Ő az a rajzoló, akinek ha elmondom, mit szeretnék, szinte látja a fejemben lévő képet, és képes is arra, hogy megalkossa.

A borító és a facebook borítókép is egy-egy mozgalmas jelenetet ábrázol, a blogon viszont szerettem volna egy kis nyugalmat, ezért egy békés táborozást találtam ki. A legfontosabb szempont mégis az volt, hogy végre a Kéerről is készüljön rajz. Őt nem nevezném főszereplőnek (habár vannak saját fejezetei), de több, mint egy mellékszereplő, és végig a három halandó főszereplő mellett van. Kijárt neki, hogy őt is megörökítsük. ☺

A kedvenc könyved a ,,Száz év magány”. Elárulod, miért? ☺

A ,,Száz év magány” nekem nem egy történet, hanem A Történet, azon belül pedig még ezer másik történet is. Hihetetlen, hogy Márquez szinte minden megemlített szereplőnek sorsot fest, és ehhez elég neki akár néhány mondat, vagy bekezdés is.

A Buendíák magánya, és az, ahogy az életük nemzedékeken át körbe-körbe forog, letaglózó. Nincs még egy ilyen család, akinek ennyi lehetősége lett volna a boldogságra, mégis mind magányosan és elidegenedve végzik.

Még soha nem találkoztam olyan regénnyel, amiből ennyire áradna a hangulat. A színek, a szagok, a dzsungelmélyi kis falu fülledtsége, mind élő és beszippant. Leginkább mégis a mágikus realizmusával nem tudok betelni. Nem hiába tartják a stílus legjobbjának. Az emberben fel sem merül, hogy rákérdezzen, miként lehetséges, hogy szép Remedios egyik nap felszáll az égbe és soha nem tér vissza, hogy Rebeka halott szüleinek folyton kotyognak a csontjai, hogy van egy szoba, ahol megállt az idő és a sort még hosszan lehetne folytatni. Ezek annyira belesimulnak a történetbe, hogy az olvasó talán azt is elhiszi, hogy ez akár az ő életében is megtörténhetne. Nincs kérdés, nincs válasz, csak a realista csodák, mintha egy realista isten szeretett volna elmesélni nekünk egy képtelen történetet.