2016. február 15., hétfő

Olvastunk: Öld meg Jana Robinst! (Ellopott élet 1.)

Demi Kirschner regénye szintén egy Aranymosás Pályázat nyertes mű, és nagyon kíváncsi voltam rá. Úgy gondolom, ez a regény a hibáival együtt is egy olyan alkotás, ami külföldön is megállná a helyét. Ettől függetlenül be kell vallanom, hogy az én ízlésemnek valahogy túlságosan lányos volt, ám a célközönségnek nem igazán lehet panasza, minden van itt, amiért szeretik a misztikus-romantikus történeteket. 

Elhiszem, hogy a fiatalok lányok az olyan mondatok olvastán, mint „…mosolyodott el Oliver, és olyan nézést produkált, amit jobb helyeken egyszerűen betiltanak, mert életveszélyesen helyes”, nem hallják, amint egy szöget vernek a koporsójukba. Elhiszem. (Csak érdekességképpen, ez nem is olyan hamvába holt öltet, Szaúd Arábiában valóban előfordult hasonló eset)
Viccet félre téve, ezzel azt akartam bevezetni, hogy a történet inkább romantikus, semmint misztikus. Tapasztalataim szerint e műfaj kedvelői valóban inkább a kibontakozó szerelemre kíváncsiak. Ebben a regényben ennek a szálnak a lényege: Jana és egy Oliver Deaton nevű fiú egymásba szeret, míg Jana gyerekkori barátja, Griffin Wymar szintén szerelmes a lányba. És senkinek sem kell megijedni: mind a két fiú nagyon jóképű (részletesen róluk lejjebb).
A szex is helyet kap a történetben, nem túl tolakodóan, de nem is csak egy-két szó erejéig.  Ami furcsa egy ilyen szinte állandóan jelenlévő, a történetet átható szexualitás mellett, hogy mindenki irulva-pirulva, virágnyelven beszél erről a témáról. Ezzel valójában nincs baj, de egy helyen azért nagyon megütköztem: Jana gondol arra, hogy „amikor pedig a fiú bevallotta, hogy épp olyan tapasztalatlan és tiszta, mint ő…”. Ezzel a gondolatkörrel azért kell vigyázni, mert a másik fele az, hogy aki tapasztalt, az tisztátalan, és nem hinném, hogy a dolog ilyen egyszerű lenne.

A misztikus szál elég érdekesnek ígérkezett, és épp ezért sajnálom, hogy szinte teljesen háttérbe szorult, nem alkottak egységes egészet a sok csókkal és „odáig vagyok érted”-del. A történet szerint több értelmes faj él még az emberek mellett. Ilyenek például a zerkanok, akik állati jegyeket hordoznak magukon, és vigyáznak a rendtagok gyerekeire; vagy a sikoltók, a vak és néma asszonyok, akik eredetileg megjósolták a jövőt, manapság azonban már csak afféle bejárónőként alkalmazzák őket. Róluk azonban az emberek jelentős része nem tud.
Az emberek és ezen lények mindegyike rendelkezik sorskulccsal, ám csak a Claviatus Rend tagjai ismerhetik meg a sajátjukét (Jana családja is a Rendbe tartozik). Jana azonban nem tud minderről, csak később ismerkedik meg ezzel a világgal, és saját kulcsával. Míg a Rend azon igyekszik, hogy mindenki beteljesítse a sorsát, a Constitutio, egy másik rend, épp azt szeretné elérni, hogy azok, akiknek valami szörnyűség áll a kulcsában, ne tudják mindazt véghezvinni.
A sors, a sors megváltoztatása, vagy a kérdés, hogy egyáltalán megáltozthatható-e, mindig érdekes téma, ám ettől ez a történet nem tűnik elcsépeltnek. Viszont úgy gondolom, hogy többet is ki lehetett volna hozni ebből, bár úgy sejtem, a regény folytatásában ez majd megvalósul. 

A történet leggyengébb összetevője maga Jana Robins. Gyakran fordul elő ebben a zsánerben, hogy a főhősnőnek nincs „valódi” személyisége, így bárki bele tudja képzelni magát a helyébe. Itt nem is ez a legnagyobb gond, hanem hogy másnak kellene látnunk őt, mint amilyen valójában a tettei és gondolatai alapján. Több olyan dolog is előfordult vele kapcsolatban, ami végül igazán ellenszenvessé tette, hiába próbáltam eleinte kibúvókat keresni neki. Az apja felhívja, háttérben sikolyok, kiabálás, végül meg is szakad a vonal, Jana pedig elintézi annyival, hogy apa biztos utazik vagy moziban van, majd monologizál egyet a magányáról. Nem baj, talán csak én vagyok túl aggodalmaskodó.
A lány legjobb, és egyetlen barátja Griffin, aki elrabolja őt, valahogy egy másik országba viszi. Amikor Jana ezt megtudja, természetesen megijed. Amikor pedig a fiú elmegy, és még az ajtót is nyitva hagyja neki, mert azt állítja, bízik Janában, a lány megszökik. Pénz, iratok és mobil nélkül egy olyan országban, ahol nem tudja megértetni magát, mert nem ismeri a nyelvet. Persze, szegény kislány pánikba esett, egyértelmű, hogy így viselkedett.
Hamar megtalálja őt az ellenség: egy Virginia nevű nő elrabolja, és cseppet sem bánik finoman vele. Jana riadt kislányként meg sem mer moccanni, nem ellenkezik – ez teljesen hihető. De miért kellett épp akkor vadmacskává válnia, amikor megmenteni akarják? Itt egyszerűen feladtam, és végre bevallottam magamnak: Jana karaktere sajnos számomra meglehetősen antipatikus.
Jana a mentőakció után kerül a Rend főhadiszállására. Itt megismerkedik az új lényekkel, a Rend műkődésével, a sorskulcsokkal és hát ugye ott vannak kínzásának kellemetlen emlékei is. Ám nincs gond. Jana nem csak reziliens, ő „A” reziliens. Gondolatai jobbára csak Oliver körül forognak. Pedig van benne utalás arról, hogy baj történt vele, például megretten, amikor az apja felemeli a hangját. És mégsem. Valahogy mégsem működik igazán. A viselkedése rácáfol, hogy bármi baja lenne.

Jana karaktere nekem nem állt össze egységes egésszé, és ahogy mondtam, nem az a baj vele, hogy olyan, amilyen, hanem hogy mást kellene hinnünk róla. Észrevettem már más regényben is, ahol hasonló a női karakter, hogy az író megpróbálja különféle módszerekkel elhitetni az olvasóval, hogy jófej az a bizonyos szereplő. Ezért más karakterek istenítik, és ezzel el van intézve a dolog. Axon, Oliver Zerkanja elmondja nekünk, hogy Jana okos (és azt is, hogy tiszta...), de ettől én még nem láttam annak. Jana apja sajnálja, hogy megijed a kislánya a hangos szótól, én mégsem vettem észre, hogy valóban gond lenne vele.

Érdekes, hogy Janán kívül kevés női szereplő tűnik fel, akik pedig igen, nem lehetnek vetélytársai a tökéletesnek ábrázolni próbált Janának. Még legjobb barátja is fiú (nekem valahogy nem egészen egyértelmű, miért ilyen magányos Jana, miért csak egyetlen barátja van). Az elején Jana és Griffin elmegy egy buliba, ahol a „többi lány” arról ábrándozik, hogy lelépnek a városból és keresnek egy gazdag férjet. Nekem ez egy picit erőltetett jelentnek tűnt, kizárólag azt a célt szolgálta, hogy lássuk, Jana mennyire más, mint a „tömeg”. 
Arla, a házvezetőnőjük, jófejnek tűnik, ám hamar kilép a történetből. Mellesleg Jana egyszer sem hiányolta, pedig úgy vettem ki az elején, hogy elég közel állnak egymáshoz. Virginia egy (egyébként igen érdekes) negatív karakter. Ott van még Oliver húga, Kathy, akivel szintén nincs különösebb probléma. Viszont számos utalás van a történetben, mely szerint gyanítható, hogy Jana és Kathy között rokoni kapcsolat lehet (hasonlítanak egymásra, mint két tojás), szóval Kathy „normálissága” is mintha csak Jana érdemeit erősítené. Egy kissé elkanyarodok az eredeti témától, de a kettejük közötti hasonlóságra túl sok utalás volt, eredmény nélkül, mert senkinek nem esett le (Axonon kívül.) Ez nem a kíváncsiságomat fokozta, inkább idegesített.
Visszatérve Jana és lányok különbözőségéhez: még azoktól a lányoktól is különb, akik meg sem jelennek a történetben. Kathy említi, hogy Oliver „mindig szép lányokkal barátkozott, de mind buta volt, mint a tök.”

A fiúk karaktere ennél jóval kidolgozottabb, viszont a háromféle „jóképűség” nekem a túlzott szerkesztettség érzetét adja: legyenek benne különböző fiútípusok, hogy aztán az olvasó lánykák kiválogathassák maguknak, melyik tetszik neki.

Griffin csak szimplán jóképű.  Ám nagyon érdekes karakter! Odavan Janáért, és ezért féltékeny Oliverre. A végére mintha már túlzásokba esne a beszólásokkal, és csak azért küldözgetné őket, hogy az olvasó minél többet idegeskedjen, de ez már csak apróság. Néha-néha, csak úgy váratlanul benyög egy kis titkot, hogy legyen valami dráma, de bocsássunk meg neki. 

Oliver már különlegesen jóképű a fura vörös hajával.  Szintén odavan Janáért. Sanyarú gyermekkora volt, lehet őt babusgatni, nagyon cuki, és igazi vad oroszlánként harcol az ő szerelméért. 

Clifford fehér-szőke hajú, kissé lányos. Éééés: odavan Janáért (déjá vum van, írtam már ilyet? ), bár ő csak azért, mert a lány zerkanja, és mint védencét kedveli. Ő egy nyúl-zerkan, kissé félős.

A mellékszereplők pedig tényleg vérbeli, valódi karakterek, és amiért a legcsodálatosabbak: hogy valóban a történet részei. Ilyen például Virginia, a titokzatos kém, Oliver anyja. Érdekesnek tűnt a motivációja, hogy mi hajta őt valójában, valamint a fiával való kapcsolata is remekül kidolgozott. Vagy Mr. Loran, a Rend egy magas rangú tagja a furcsa babaházával. Ez a babaház fogott meg engem, amikor először találkoztam ezzel a történettel.   De még Oliver zerkanját, Axont is ide tudom sorolni. Remélem, hogy folytatásban esetleg nagyobb szerepet is kapnak (főleg Mr. Loran és a babaháza ), mert kíváncsi vagyok rájuk.

Sokat gondolkoztam azon, miért lett Jana karaktere olyan, hogy egyszerűen nem tudom elhinni a reakcióit, a viselkedését. A regény 416 oldal, úgyhogy bőven lett volna idő arra, hogy szépen előjöjjön a személyisége. És mégsem. Mintha a regény túl sokat akarna megmutatni, ám a részletek csak elfedik egymást, és egyiket sem lehet tisztán látni. Több szempontkarakter is felbukkan. Amikor a szempontkarakterek (többnyire Jana, Griffin és Oliver) együtt szerepelnek a jelenetben, ugrálunk a szemszögek között, és néha nem egészen világos, hogy az adott történést miért pont azon karakter szemén át látjuk. Ez szerintem egy kicsit eltávolította a karaktereket, Janát, és valahogy nem éreztem a regény hangulatát.


Bár úgy tűnik, nagyon elégedetlen vagyok a regénnnyel, valójában olvastatta magát a szöveg, és a kötet utolsó negyedétől már letenni sem tudtam a könyvet, annyira izgalmas volt.  Ahogy mondtam, a stílus kedvelői mindent megtalálhatnak benne, amiért szerethetik a könyvet. Szóval, misztikus-romantikus YA-rajongó lányok, irány a könyvesbolt! 


-S.Melinda-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése