Bábeli zűrzavar és földevők - Moskát Anita interjú

Miután elolvastuk Moskát Anita „Horgonyhely” című regényét, biztosak voltunk benne, hogy szeretnénk egy interjút az írónővel. Az említetten kívül szóba került még előző, a „Bábel fiai” címet viselő műve, jövőbeni tervei, és ha még nem készítettetek vacsorát, ajánljuk az interjú végén található különleges leves receptjét! :) 

Biológus szakot végeztél – hogyan jutottál el az írásig és a szerkesztésig? :) 

Az írás szeretete nagyon régre nyúlik vissza, de rengeteg dolog érdekelt mellette, pszichológia, történelem, természettudományok. Az utolsó pillanatban választottam a biológiát, és nem bántam meg: ha el is felejtem az összes izomtapadási hely latin nevét, akkor is olyan szemléletet tanultam ott – pl. hogyan közelítsünk meg egy problémát, hogyan vizsgáljunk meg valamit –, amit bánnék, ha nem lenne. Nem egyetemi keretek között persze tovább foglalkoztam írással és szerkesztéssel, és közben lehetőséget kaptam kisebb szerkesztéssel kapcsolatos munkákra, az évek során egyre többre. Választanom kellett. Édesapám kutatóbiológus, úgyhogy láttam, mit követel egy ilyen pálya az embertől: a biológus vasárnap éjjel is biológus, minden gondolata a témája körül forog, nem dobja el a tollat délután ötkor. Nem akartam fél szívvel csinálni. Persze még mindig hiányzik. :)

Első regényed a „Bábel fiai”. Ez egy fantasy regény, aminek alapját a Bibliából ismert Bábel tornya adja. Fontos a vallás, a babonák és a szentek tisztelete. Mennyire kapnak központi szerepet a vallási kérdések a könyvben?

A regényben a bábeli torony már nem első alkalommal épül fel: a romokat megtaláló próféta, aki ráveszi a népet az újjáépítésre, saját vallást alapít. Az olvasó kezdettől fogva sejti, hogy ezzel a vallással valami nincs rendben – a szent tárgyak a mi valóságunkból származó munkagépek, melyek papok imáitól élednek fel, az isteni adományok pedig közönséges konzervek –, de az ókori emberek hisznek benne. Valamiféle csoda és mágia azonban mégis létezik: a torony véráldozatok árán épül, az emberek önként ajánlják fel testrészeiket az építkezés sikeréért. A próféta fiának kell felismernie, mi igaz és mi a hazugság, és rájönnie, hogy a történet kezdetén halott apja ki is volt valójában, és milyen szörnyűségeket követett el a céljaiért. A regényben megjelenő vallás a hatalom és a manipuláció eszköze, de minden karakter másként viszonyul a kérdéshez, akad ateista és feltétel nélkül hívő is, és a legtöbben olyan helyzetbe kerülnek, hogy megkérdőjelezzék azt, amit korábban gondoltak.

A regény egyik főszereplője lassan elveszíti a látását. Hogy jobban beleéld magad a helyzetébe, elmentél a Láthatatlan Kiállításra, és bekötött szemmel sétáltál otthon.  Ez nyilván sokat segített abban, hogy igazán megértsd, mit érezhetett az adott karakter. Mi volt az első igazán fontos dolog, amire rádöbbentél? Más karaktereidnél is alkalmaztál hasonló módszereket?

A regényben Dávid fokozatosan veszíti el a látását, nagy kihívás volt az ő érzeteit ábrázolni. Zajokból, szagokból, tapintásból olvasva is fokozatosan kiismeri magát, és vele együtt én is nyitottabb és fogékonyabb lettem rá, hogy ne csak a szememre hagyatkozzam. Szerintem a későbbi írásaimban akaratlanul is aktívabban használom a többi érzékszervet.

Az írás kicsit színészet is, csak nem színpadon. Mindig próbálok fejben azzá a karakterré válni, akiről írok, aztán elválik, mikor mennyire sikerül. Kifejezetten szeretek más életkorú, ellenkező nemű, más problémákkal küzdő szereplőket választani, így egyrészt könnyebb őket eltávolítanom magamtól – kicsit félek, hogy egy túl hasonló szereplőnél egyszer csak „belecsúsznék” a karakterbe, és már nem tudnám, hol végződik ő, és hol kezdődöm én –, másrészt ez így nagyon izgalmas kihívás. Írás után néha észreveszem, hogy az adott karakter szófordulatait használom, sőt, néha fel is veszek egy-két elemet a viselkedéséből. Most van egy kissé modorosan gesztikuláló figurám, és a fejezetei után néha átveszem a mozdulatait, nagyon vicces. Aztán fél-egy óra alatt ez kimosódik.

Legutóbbi regényed a „Horgonyhely”, aminek világában igen érdekesen alakulnak a nemi szerepek. Ez a mai társadalmunkban egyébként is gyakran hangoztatott téma. Szándékosan választottad ezt, vagy csak „véletlenül” alakult éppen így?

Egy fantasyíró is arról ír, ami nap mint nap foglalkoztatja, amit a bőrén tapasztal, hiába helyezi a cselekményt egy kitalált, mágiával átszőtt világba. Nem úgy ültem le, hogy mindenáron írok egy genderkérdésekkel foglalkozó regényt, és ehhez keresek ötletet, hanem előbb született meg a röghöz kötöttség és a terhes nők koncepciója, innentől pedig nem kerülhettem meg ezeket a kérdéseket. Nagyon örülök, amikor látom, hogy a regénybeli világkép alapján párbeszédek indulnak el a nemi szerepekről.

A történetben szoros kapcsolat van a föld, a növények és emberek között. Az embereket megköti a horgonyhelye, kicsit mintha gyökeret eresztett növények lennének. Szándékos az analógia? :) 

Eleinte nem volt szándékos, bár lehet, hogy a tudatalattim már dolgozott az ügyön. :) Regényírás közben akaratlanul is kibuknak visszatérő elemek vagy szimbólumok, amik gyakran szépen illenek egymáshoz, és akkor már tudatosan is lehet rájuk figyelni. Ha jól emlékszem, ez is ilyen volt: először én is meglepődtem, hogy fonódik össze a horgonyhely, a föld és a gyökerek.

A „Horgonyhely” világában nem könnyű a férfiak élete, ám a nőknek is megvan a maguk baja. Nehéz sorsokat ismerhetünk meg itt. Milyen lenne egy boldog ember ebben a világban? :)

Már csak szerkesztésekor jöttem rá, hogy elég kevés pozitív életút van a regényben, és hiába zord világ, biztosra veszem, hogy ott sem mindenki bosszúálló, kicsinyes, hataloméhes vagy megnyomorított. Ha el kellene képzelnem ott egy boldog embert, nem sokban különbözne egy mai boldog embertől: elfogadja a határait, meglátja a szépet abban, ami körülveszi, szeretettel és empátiával fordul a többiek felé. Alapvetően is úgy hiszem, hogy kicsit több empátia sok mindent megoldana: ha átérzem, milyen a másik bőrében, akkor úgy bánok vele, ahogy azt szeretném, hogy velem is bánjanak. Mindenki sokkal boldogabb lenne.

Biológus végzettséged mennyit tett hozzá a regényhez, vagy úgy általában a történeteidhez?

Sosem írtam még mondjuk biológiai problémával foglalkozó sci-fit, de azért a Horgonyhelyben éreztem a hatását, már csak a végső, evolúciós-mágikus magyarázat tükrében is. Másrészt mindig megfogott az egyetemen a történeti áttekintés, amikor megemlékeztünk a „korai tudósokról”, akik a maguk idejében komoly munkát végeztek, óriási áttöréseket értek el, de ma már furcsa, hogy azon vitatkoztak, halak vagy emlősök-e a bálnák, vagy hogy élőlények-e az ásványok. Én meg kifejezetten rajongtam értük, ez szerintem érződik Vazil karakterén.

Amikor írsz, szoktál vázlatokat készíteni. Vannak bevált módszereid?

Bevált módszernek számít az, hogy rengeteg szöveget kidobok írás közben?:) Általában nem tudom előre a teljes cselekményt, csak csomópontokat, kulcseseményeket, hogy a szereplők milyen érzelmi utat járnak be, és persze magát a fő témát. Hogy ezeket a pontokat hogyan kötöm össze, az útközben formálódik. Sok verziót ki szoktam próbálni – ezért is az a rengeteg kidobott szöveg –, megnézem, melyik fejezi ki pontosabban azt, amit szeretnék. A Horgonyhely első verziójában pl. Vazil és Odveig kapcsolata egészen másmilyen volt: Odveig egyike volt a hat elhagyott feleségének, és a történet során épp terhes volt. Bár a konfliktusuk működött, félrevitte a történetet, ezért megváltoztattam a viszonyukat. 

Milyen regényt várhatunk tőled legközelebb?

Törekszem rá, hogy minden regényem kicsit más legyen, de ez is egy fantasy történet. Ebben a jelenünket felforgatja egy jelenség, mely során állatok bebábozódnak, akár a hernyók, és valamilyen fokon emberivé alakulnak. Változó, mennyire maradnak állatiak, és sokan közülük ébredező tudattal rendelkeznek. A közvélemény szerint egy újra teremtésbe kezdő isten műve a dolog. A munkacíme jelenleg Irha és bőr, három nem emberi szereplő története, három identitáskeresés, és végül mindhárman különböző választ találnak, hogy kik ők, mi okból teremtették őket, és hogyan éljenek ebben a megváltozott világban.

Idén több kategóriában is jelöltek a Magyar Könyvek Viadalán (Az év írónője; Az év szórakoztató könyve; Az év legszebb könyvborítója). Mit jelent számodra ez az elismerés?

A könyvborító kategória Marcela Bolívar és Szabó Vince érdeme.:) Meglepődtem a jelöléseken, és természetesen nagyon örültem – a regény megjelenése előtt aggódtam, vajon eljut-e majd az olvasókhoz, vagy elveszik a rengeteg friss könyv áradatában. Persze ettől még nem érzem úgy, hogy ott lennék az év legjobb írónői között, vagy egyáltalán megközelíteném Tóth Krisztinát, Szabó T. Annát, Szvoren Edinát, stb. Ez egy szubjektív közönségdíj, és a jelölés számomra azt jelenti, hogy akadtak olyan olvasók, akikre hatott a regény, akiknek tudott adni valamit, és ez a legtöbb, amit író kívánhat. Minden olvasónak hálás vagyok, aki adott egy esélyt egy fiatal szerző ismeretlen regényének.

Az Sfmag-on is tevékenykedsz. Miről szól ez a weboldal, és milyen feladatokat látsz el itt?

Az SFmag öt évvel ezelőtt azért született, hogy írjon olyan külföldön ismert, de itthon esetleg még meg nem jelent szerzőkről, akikre érdemes odafigyelni. Ezek többsége ma már magyarul is olvasható, az utóbbi években a kiadók elkényeztettek minket a megjelenésekkel, és már a friss könyvekre sem kell sokat várni – az idei öt Hugo-díj jelölt regény közül négy vagy megjelent, vagy már bejelentették a magyar megjelenését, ami nagyon jó arány. Az SFmag igyekszik a külföldi díjakat is figyelemmel kísérni, gyakran csinálunk tematikus hetet, ahol végigvesszük a jelölteket, lehetőség szerint a novellákat, kisregényeket is.

Sosem voltam a legaktívabbak közt az oldalon, de sajnos most különösen kevés az időm rá, az utóbbi években alig írtam cikket. Ha egy könyv különösen megérint, még mindig szívesen írok róla, legutóbb pl. Emily St. John Mandel Tizenegyes állomás c. regényéről, ami egy posztapokaliptikus történet, de elsősorban emberi sorsokról szól, és arról, hogy a világvége után is ugyanúgy szükségünk van szépségre és művészetekre.

Sorok mögött címmel néhány íróval bizonyos időközönként „körbeblogoltok”, azaz egyazon témáról, főleg az írással kapcsolatban kifejtitek a véleményeteket. Mik a visszajelzések ezekkel a cikkekkel kapcsolatban? Neked miben válik hasznodra ez? Mások bejegyzéseiben találtál olyan információt, amit te is hasznosítani tudtál?

Változatos témák kerülnek elő a blogolásokon, valamelyik inkább olvasóknak szól, másik olyanoknak, akik maguk is írnak, vagy csak be akarnak lesni másvalaki műhelyébe. Én azt szeretem benne, hogy mindenki mennyire másként közelíti meg a témát, gyakran akár teljesen ellentétes véleménnyel – pl. arra, hogy igényelünk-e egy történetbe szerethető szereplőket, elég különböző válaszokat adtunk. Olyan kérdések kerülnek elő, amik régóta foglalkoztatnak minket, és akár egyedül, közös blogolás nélkül is írnánk róluk, de számomra ez a legjobb benne, több szemszögből megismerni ugyanazt a témát.

Végezetül pedig egy kis gasztronómia: Milyen a tökéletes földleves? :)

Porhanyós, kissé agyagos fekete földet főzzünk lassú tűzön, míg kiadja a zamatát. Feltétlenül szitáljuk át, hogy a kavicsokat kiszűrjük belőle. Ízlés szerint fűszerezzük homokkal, jó étvágyat!

Egyébként a földevés létező fogalom, állatok is szoktak néha, pontosan nem tudni, miért; ásványi anyag pótlására gyanakszanak, vagy méregtelenítés céljából. Ami viszont bizarr, hogy egy tokiói étterem állítólag néhány éve kísérletezett ilyesmivel, a fogásokhoz kevertek némi talajt. Az egyébként nem olcsó menü talajlevessel kezdődött, de elvileg akadt földfagylalt is. :)