2017. január 5., csütörtök

A Nagy Fal mögött

A Nagy Fal című filmet nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, mi sül ki belőle, hisz nagy részben kínai produkció, ugyanakkor az amerikai stílust is hozza, Matt Damonnal a főszerepben. Azt kell mondjam, hogy a várakozásom nem bizonyult hiábavalónak, mivel a film látványvilága magával ragadó, gyönyörű képekkel és csatajelenetekkel, amelyek nem a megszokottak, hisz akrobatikus harcosokkal díszítettek, már-már zeneinek nevezhető csatadobolással, és monumentális hadsereggel, ahol a páncélok színe sem mindegy.




A film nem a Kínai Nagy Fal felépítésének igaz történetét szándékozik megismertetni a nézővel, hanem annak egy legendáját, miszerint a Fal azért épült, hogy egy idegen lényt tartson távol. Most nem a filmről, hanem erről a mitikus lényről szeretnék Nektek írni.

A filmben ez a lény a tao-tie, ami egy hatalmas szájjal, éles fogakkal rendelkező alienszerű bestia, ami embereket eszik, és ezáltal szaporodik. Kicsit utánanézve a kínai mitológiának, megtudtam, hogy a tao-tie, mint olyan, valóban létezett mint legenda. Hogy köze volt-e a Kínai Nagy Falhoz, nem tudom, de ahhoz, hogy a film egyik fő mozgatórugójához hogyan kapcsolódik, máris elárulom. A film két fő téma körül forog: az egyik a bizalom, a másik a kapzsiság.

Az emberi kapzsiság mindig is létezett, és valószínűleg nem is fog soha eltűnni az emberiség jellemvonásai közül. A kínai mitológia ábrázolásai között gyakran megtalálható a tao-tie alakja, ami tulajdonképpen egy szörnymaszk motívum, és legtöbbször reliefszerű díszítő elemként bukkan fel edényeken, fegyvereken. Magának az elnevezésnek a jelentése: mohó, falánk, mindent felfaló szörny. A mondavilág szerint emberevő tulajdonsággal rendelkezik.



A filmben is emberevőnek ábrázolták, ami azért jött a földre, hogy megbosszulja az emberek kapzsiságát. Az emberi karaktereknek pedig – a filmben főleg a nyugatiaknak – jellegzetes vonása a kapzsiság. A három nem kínai szereplő ugyanis egyetlen céllal ment Keletre: hogy megszerezze a fekete port (azaz a puskaport), amivel emberek tömegeit lehet meggyilkolni, és amiért bárki hatalmas pénzeket hajlandó fizetni nekik. És erről a szándékukról nem is akarnak letenni. Csak aztán jön a bizalom, egy magasabb cél, és talán a belátás, hogy ez a fegyver mire is képes valójában, és van, amelyikük ezek után máshogy látja a dolgokat. Aki nem, és továbbra is kapzsi marad, az pedig megkapja a méltó büntetését. Talán a tao-tie falja fel, talán nem; nem akarok elárulni részleteket a filmből. A lényeg, hogy a tao-tie szörny motívuma itt is a kapzsiságot jelképezi, akár az emberek szemszögéből, akár, ha úgy nézzük, a sajátjukból, hisz ez a lény is kapzsi: mindent akar, az egész világot.

-Adry-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése