2017. január 9., hétfő

Kedvenc könyvek 2016-ból


Az új év kezdetén a legtöbb könyves blogger kötelességének érzi, hogy összefoglaló(ka)t készítsen a tavalyi könyves élményeiről, és bennem is megfordultak hasonló gondolatok. Sajnos nem sikerült túl sok regényt elolvasnom az elmúlt évben, de legalább elmondhatom, hogy jó nagy részük fantasztikus élményt nyújtott. Nehéz is volt kiválasztanom azt a hetet, ami a leginkább tetszett. 😊 A címekre kattintva elérhetitek a művekről készült ajánlómat, e bejegyzésben pedig néhány mondatot olvashattok arról, miért pont ezeket válogattam a sok kiváló könyv közül. 😊
 

Imádtam ezt a történetet, ami, gondolom, teljesen meglepő, azok után, hogy épp a 2016-os kedvenceimről olvashattok... Amiért viszont felkerült rá, az a kifordított helyzet, amit az író alkalmazott: Nem egy hős menti meg a világot, hanem a világ ment meg egy hőst.

Érdekes, de ez a történet is épp azért került fel ide, mert megfordított egy helyzetet: a regény világában komoly részt foglal el a nemi egyenlőtlenség, ám korántsem megszokott módon, most nem a szegény, elnyomott nőket kell sajnálnunk, hanem a szegény, elnyomott férfiakat.

Mondanám, hogy szeretem a filozófiát, de valójában igazán mélyen sosem vetettem magam bele a témába. Ennek ellenére izgalomba jöttem, amikor tudomást szereztem erről a könyvről, amiben megismerhetjük a filozófia történetét.

Ugyan hogy NEM került volna a listámra ilyen címmel egy könyv?! 😊 Vicces volt, mindamellett elgondolkodtató és megható is – és egy olyan Isten volt benne, akit imádni kell.



Ez volt az első komoly találkozásom a furryvel, és nagyon is tetszett. Mivel mindenhol úgy reklámozták, mint az első magyar furry, eléggé féltem tőle, hogy tényleg csak az állatszereplők lesznek benne a nagy durranás. Hát, nem. 😀 A történet izgalmas volt, érdekes gondolatokkal. (És szerencsére már készül a folytatása.)

Fantasy tündék, elfek, orkok, vámpírok, vérfarkasok vagy sárkányok nélkül? 😮 Én sem hittem, hogy létezik ilyesmi, amíg el nem olvastam ezt a regényt. A világ érdekes, a történet tele van rejtéllyel, és a nyelvezet igényes. Nagyon a listára kívánkozott ez a regény. 😊

Nem friss könyvről van szó, még 2005-ben jelent meg, de csak tavaly sikerült elolvasnom. Az biztos, hogy nem olvastam még olyan ifjúsági regényt, ami ennyire sokkolt volna. És olyat sem, amiben ilyen sok minden nem volt kimondva, csak sejthettük, hogy mi történik. Remek történet volt. 😊


-S.Melinda-

*(A képek festője Rob Gonsalves.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése