Zoknilesen Deme László íróval

Ezen a héten Deme László meseíró-kritikust kérdeztük a színházról, az írásról és nem utolsó sorban a zoknivadászatról.


Tavasszal jelent meg a mesekönyved ,,Zsófi és a zoknivadász” címmel. Hogyan jött a zoknivadász ötlete?

A zoknik előtt inkább a lábak voltak meg. Pontosabban, a lábak hiánya, mert méltatlanul kevésszer kerülnek a középpontba, kivéve, amikor bársonyos simára kell ápolni őket vagy gólt kell rúgniuk. Írtam tehát egy bábdarabot, amit lábakkal kellene előadni. Az is lett a műfaja: „lábjáték gyerekeknek”. Mert szerintem deréktól lefelé is el lehet mesélni vagy befogadni egy történetet. Persze volt hozzá dialóg is, mindenesetre előadói téren nem találtam elég lelkes fogadtatásra és a darab nem került színpadra. De a lábak témája továbbra is izgatott, így született meg a zoknivadász, aki szintén a lábak körül sertepertél.  Kumándó történetének ugyan semmi köze a megírt lábbábdarabhoz, de számomra újfent igazolja, hogy a lábakat igenis körbe kell járni, nekem most erre a történetre futotta, amiben egy távoli vidék vadóc királyfijától egy mai óvodás mindennapi rakoncátlankodásáig lehet barangolni.

Dramaturg is vagy. Ez mennyiben segített a mese megírásakor?

A dramaturgiának ugyanúgy megvan a prózában is a szerepe. A színházban sűrűbb, gyorsabb hatásokat kell színpadra állítani, amikben a színész helyzeteket tud kialakítani, a mesében viszont be lehet mutatni előzményeket, ki lehet bontani izgalmas szálakat hosszabban is. De itt is, ott is szükség van fordulatokra, összetett karakterek változására, egy csomó dologra. Számomra az a dramaturgiai kihívás, hogy megtaláljam azokat a részeket, amiket nyugodt szívvel ki lehet hagyni, mert nem érdekli a gyerekeket. Ez roppant nehéz, mert esetleg egy-két rész nekem tetszik, de a történetet mégis megakasztja, és akkor jön a kíméletlen ásítozás, bóbiskolás, elkalandozás. Én most tanulom, hogyan lehet egy óvodás figyelmét fenntartani,  mert az a célom, hogy a gyerekek is Zsófival izguljanak, mi lesz a virágmintás zoknijával, vagy próbálják megérteni, mit csinálhatott nem egészen korrekt módon Kumándó, amikor kikövetelte a varázszoknikat, aztán meg lerugdalta a lábáról, nem becsülte meg őket.

Hogyan zajlott a szerkesztés? Mennyire volt könnyű követni a szerkesztőd javaslatait?

Moskát Anita nagyon kedves szigorral vezetett rá pár korosztályos dologra, amit ki is irtottunk, hogy mégse sokkterápia legyen a meséből. És a tanácsára egy viszonylag megnyugtató befejezéssel ér véget, viszont szerencsére azt is elfogadta, hogy nem lehet ezt a történetet teljesen boldogságos hepienddel zárni. De számomra a legfontosabb, hogy figyelemmel olvasta el és a mese világán belül tett javaslatokat, miközben tárgyilagosan, külső szemmel tudott rátekinteni.

Ráduly Csaba készítette a könyv illusztrációit. Mennyire sikerült eltalálnia azt a világot, amit Te elképzeltél?

Nagyon ötletesnek és szemet gyönyörködtetőnek tartom a munkáit, tetszik az a zoknivadász világ, amire rátalált, és természetesen telhetetlen vagyok és még több rajzot, még több szellemességet, még több rajzban tett felfedezést kívánnék tőle, de hát mindennek van határa.

Ráduly Csaba illusztrációi

Korábban rendszeresen írtál színházi kritikákat. Hogyan viszonyulsz a mesédhez érkező hozzászólásokhoz, visszajelzésekhez?

Nagyon az elején vagyok a meseírásnak, és kevés véleménnyel találkoztam, azok is zömmel pozitívak voltak. Nem tudom, mit szólnék, ha valaki lepocskondiázná Kumándót? Amíg kritikákat írtam, pont az volt a nehéz, hogy ne sértegessek, hanem véleményt fogalmazzak meg. Ha valami minősíthetetlen szar, akkor nincs rajta mit mentegetni, de sokkal gyakoribb, amikor valami jó-jó, de az ember érzi, hogy nem az igazi, na akkor sokkal nehezebb megfogalmazni a hiányérzetet. Igazság szerint jó lenne valakikkel átbeszélni, mi sikerült, mi nem, mit hogy lehet javítani egy mesében stb.

A színházi kritikáidnak elég figyelemfelkeltő címeket adtál (pl. Degenerált meggyes főzet, A mór színeváltozása), sőt, a kezdő mondatok sem engedik el az olvasót (pl. ,,Az oroszok már megint a spájzban vannak. Sőt van, ahol már egyenesen a télire eltett dunsztos üvegek körül forgolódnak.”). Mennyire fontos a cím és a jó kezdés a mai internetes világban, ahol cikkek, vélemények tucatjai közül válogathatunk?

Fontos, különben a dolog kipukkad és mindenki kattint másra, hacsak nem egy kedvenc szerző írásáról van szó vagy valami számunkra nagyon fontos valamiről. Persze, ha a cikkeket nézem, sokszor egy felpörgetős lead után kiderül, csak szemfényvesztés volt, ami szemétség. De lagymatagon indítani akkor sem túl okos, mert ha valami unalmasan kezdődik, milyen lesz a folytatás? Persze, az is lehet, hogy zseniális, mert a szöveg épp eltalálja a hangulatom, a saját belső ritmusom, ki tudja? Azért kíváncsi lennék, ha mondjuk Victor Hugo ma írná a Nyomorultakat, vajon szentelne hosszú tízoldalakat a teljes párizsi csatornarendszer leírásának?

Melyek a kedvenc darabjaid? Szerinted mi a titka a jó színházi előadásnak?

Szinte bármi, ha Shakespeare, Csehov vagy Brecht, vagy Andrew Lloyd Webber. De kortárs drámát, jó operettet vagy egy kosztümös tragédiát is szívesen nézek, ha jó színészek adják elő egy jó rendezésben – szerintem ez a titok :)

Milyen műfaj áll a legközelebb hozzád?

A keveredés :)

Készülhetne a ,,Zoknivadászból” színdarab? Szeretnél egyszer színdarabot írni gyerekeknek?

Készülhetne, csak teljesen át kellene írni, jelenetekre bontani, másképp súlyozni. Macera lenne, de szívesen bíbelődnék vele, ahogy gyerekdarabokkal is. Terveim vannak, remélem majd időm is.

Mivel foglalkozol most? Várható egy újabb könyv tőled?

Mese lesz, de olyan témáról fog szólni, amit ritkán szőnek mesébe. Az érdekel, hogyan lehet mindenki szerint didaktikus dolgokat elmondani gyerekeknek. Az is lehet, hogy tényleg nem lehet jól, de ez majd kiderül :) 

Dedikálni fogsz a 87. Ünnepi Könyvhéten. Mikor találkozhatnak veled az olvasók?

Szeretettel várok mindenkit péntek délután 17.00 órától a 15-ös standnál. Bárkivel szívesen elbeszélgetek, akit érdekel, hová tűnnek azok a fránya zoknik!

Hogy néz ki a kedvenc zoknid? :) 

Te jó ég! Nincsen! Rossz visszagondolni, de óvodás koromban a sárgába voltam szerelmes. Meg is fogadtam, hogy egész életemben csak sárga zoknijaim lesznek. Aztán mégis jöttek a fehér sportzoknik, mert nagyon menőnek gondoltam, sportcipővel persze. Utána következtek a feketék, sötétkékek, hogy komoly felnőttnek tűnjek, zakóban is jártam és mélabús voltam, mint egy nagyon érzékeny költő. Aztán pedig valahogy nem lett és azóta sincs kedvenc, teljesen impresszionisztikusan zoknizom, hangulattól függően, és ha tehetem, leginkább mezítláb :)