2016. április 1., péntek

Olvastunk: Horgonyhely


Sokféle jó történet létezik. Nem csak azért, mert az emberek különbözőek, és ami egyesek szerint a világ legjobb könyve, azt mások legszívesebben rituálisan elégetnék. Egy személy nem csak egy bizonyos műfajú vagy zsánerű könyveket kedvel (úgy vélem, jó esetben). Mint az ajánló írója, fenntartom magamnak a jogot, hogy most kizárólag az én kedvenceimről beszéljek. 
Persze ez sem könnyű, hisz a kedvencé válás kritériuma általában az a bizonyos „plusz” a történetben, amit elég nehéz meghatározni. Azért van pár dolog, amit kimondottan szeretek. Ilyen például, ha szórakoztatnak, és ezalatt konkrétan a humort értem. Ha egy regényen sokat nevetek, elfeledem a hibáit (ha vannak).
Amit viszont a leginkább szeretek: az újdonság varázsa. Úgy vélem, igazán egyedit nem lehet alkotni, de lehet csavart vinni a megszokott történetekbe. És ha egy ilyen sztori lelke nem is maga a cselekmény, hanem az egészet átható idea vagy filozófia, akkor nálam egyértelműen nyert ügye van. Moskát Anita regénye pedig pontosan ilyen.

A „Horgonyhely” egy igen érdekes világban játszódik: itt az emberek nem mozoghatnak szabadon, ugyanis horgonyhelyük (az a hely, ahol megszülettek) nem engedi őket messzire, csak néhány száz lépés távolságra. Kivételt képeznek ez alól a terhes nők, akik szabadon vándorolhatnak, amiért komoly kiváltságokban részesülnek a társadalomban. Más motiváció mozgatja őket, de a regény két főszereplője, Vazil és Lars ezt a kiváltságot akarja megsemmisíteni.

Röviden a karakterekről:
Vazil a Mordály nevű hajó tulajdonosa. Ez a hajó a horgonyhelye, aminek köszönhetően jobb helyzetben van, mint a legtöbb férfi, hisz utazhat a városok között. Lánya a tizenhárom éves, naiv Helga. Az ő fejlődése kimondottan tetszett.
Lars egy Völl nevű faluban él és talajevő, ami a férfiak számára tiltott varázslat. A földevők meg tudják bűvölni a földet, hogy még télen, és akár a házak tetején is teremjenek növények.
Érdekes, hogy eleinte egyetlen karaktert sem találtam szimpatikusnak. A történet előrehaladtával azonban, még ha nem is lettek a kedvenceim, de viselkedésük teljesen érthetővé vált.

A történet igazán izgalmas, nehéz abbahagyni az olvasást.  Engem mégis inkább ez a különös világ fogott meg. Már annyi regényt olvashattunk a nemi egyenlőtlenségről, aminek áldozatai rendszerint nők. Itt viszont a férfiak azok, akik hátrányos helyzetbe kerülnek: elvégre ők semmilyen körülmények között sem vándorolhatnak. Nincs szavuk a fontos döntésekben, a feleségük gyakran veri őket, nem meglepő, ha a fiúcsecsemőket megfojtják, és a szexrabszolgaként tartott tenyészek élete sem egyszerű.
Először azt gondoltam, milyen érdekes gondolat, egy ilyen kifordított világ…! De ez a fordítottság szinte követeli, hogy az ember elgondolkodjon a valóság nemi szerepeiről. Nálunk nyilván nem ilyen sarkított a helyzet, de azért a nyugati civilizációban sokat változtak a nemi szerepek az elmúlt évtizedekben, és még ma is elég sokat folyik a vita arról, hogy ez jó-e vagy sem, illetve hogy mi a jó benne és mi nem. A „Horgonyhelyben” elég egyértelmű a nők és a férfiak szerepe a világban, azonban az volt az érzésem, ez valahogy senkinek sem jó. A férfiaknak egyértelmű, miért. A nők hatalmat kaptak, ám ez ritkán vonzza magával a boldogságot, ahogy a regényben is láthatjuk.

A nők a terhességüket arra használják, hogy vándorolni tudjanak, utána a legtöbben nem foglalkoznak a gyerekeikkel és lelencházba adják őket. Mindez teljesen természetes, senki nem veti a szemükre. Ez megint csak különös volt, és annyira más, mint a mi világunk, elvégre itt  -- a legjobb esetben – a nő, a család igyekszik felnevelni a gyereket, nem csak kihordani. A regényben a gyerek csak egy eszköz, amivel persze mi is találkozhatunk, de az az általános és elfogadott, hogy szeretjük a gyerekeinket nemtől függetlenül, és elítéljük, ha valaki meg akar válni tőlük.




A föld igazán különös szerepet kap ebben a regényben. A földet mindig óvó, szerető anyának ábrázolják a mitológiában, a regényekben és filmekben is (én legalábbis ebben a formájában találkoztam csak vele), itt viszont teljesen másról van szó. Egészen megdöbbentem. Szerintem zseniális ötlet volt átírni egy teljesen belénk ivódott közhelyet. J Most ismét megemlíteném a földvarászlást, ami önmagában is remek ötlet, ám maga a varázslás folyamatának leírása engem is teljesen elvarázsolt. 
A föld lelke, a növények és az emberek különös egységet, de talán azt is megkockáztatom, azonosságot mutatnak. Mind a három kötött, mozgásra nincs sok lehetőségük. Igaz, hogy a nőknél igen, de csak a terhesség alatt (növényeknél is előfordul, hogy a szél vagy a madarak távolabb szállítják a magokat). Az emberek megeszik a növényeket, a föld az embereket, és a növények a földet (mint ahogy a varázslók is).

Szóval egy nagyon érdekes, és jól felépített világról olvashatunk.  Volt néhány apróság (Lars horgonyhelye; Brita titka, ami kiderül, de erről senki sem tesz említést), aminél hiányoltam további információkat, vagy egy kicsit bővebb kifejtést, de igazából még ezekkel együtt is ez az egyik legjobb könyv,amit az utóbbi időben olvastam.


Ez most ismét egy olyan regény, amit mindenkinek ajánlanék.  Izgalmas olvasmány, érdekes világképpel. Akit pedig foglalkoztatnak a nemi egyenlőtlenségek (vagy egyenlőségek ), biztos, hogy élvezni fogja a művet. 



-S.Melinda-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése