Kérdeztünk: Bessenyei Gábor

Bessenyei Gábor a III. Aranymosás regénypályázat egyik nyertese. ,,A jövő harcosai – Az Olimposz legyőzése I.” című regényének bemutatójára tavaly decemberben került sor.

Mi történt ezalatt a közel két hónap alatt? Milyen érzés a könyvesboltokban viszontlátni a könyved, olvasni a visszajelzéseket, kritikákat?

A regény egy héttel a könyvbemutató előtt jelent meg, így először egy könyvesboltban találkoztam vele. Tudtam, hogy ott kell lennie, bementem megnézni, megfogdostam, ha jól emlékszem még képet is készítettem róla, a találkozás mégsem volt elemi erejű. Természetesen örültem, de a megjelenést elég hosszú előkészület előzte meg, így inkább csak konstatáltam, hogy ez is megtörtént, kiadták az első regényem. ☺

Azóta, ha könyvesboltban járok, mindig leellenőrzöm, hogy kapható-e az adott helyen a regény, de nem csinálok belőle különösebb ügyet, legfeljebb bosszankodom egy kicsit, ha azt látom, hogy gerinccel kifelé suvasztották be a polcra, és nem látni a jó kis borítóját.

Szerencsére eddig elég jó visszajelzések érkeztek, a legintenzívebb élményem mégis még a könyvbemutatóhoz köthető. Egy héttel voltunk a megjelenés után, nem számítottam arra, hogy bárki is olvasta a regényt, de ott voltak a Blogturné klub bloggerrei, akik közül többen is lelkesen meséltek arról, hogy mennyire szerették a történetben szereplő halálistennőt, a Kéert. Meglepett ez a szemtől szembe érkező dicséret, hirtelen nem is igazán tudtam mit kezdeni vele.

Milyen volt a szerkesztés folyamata? Mennyit változott a regény?

A szerkesztőm Bartos Zsuzsa volt, akinek a szerkesztői munkáin túl idén megjelenik az első regénye is a Könyvmolyképző Kiadónál. Nagyon élveztem a közös munkát, ami lényegében súrlódásmentes volt. A cselekményen, magán a történeten nem igazán változtattunk, a felesleges dolgokat pedig Zsuzsa magabiztosan gyomlálta ki a szövegből. Néha egy-két anakronisztikusságon őrlődtünk, illetve a legtöbb gondolkodnivalót a Kéer neve adta, akit az eredeti fordítás szerint Kérnek kellene írni és hívni. Azt viszont nem akartuk, hogy egy értelmes magyar szó legyen a neve, mert az csak bonyodalmakat okozott volna, főleg, ha mondjuk „kér a Kér”. Végül Kae Westa ötlete segített ki minket (de inkább engem), és az ő javaslatára toldottuk meg az eredeti nevet egy olyan magánhangzóval, ami csak kicsit torzít az eredeti kiejtésen.

A szerkesztés teljes képéhez hozzátartozik, hogy miután megkaptam a második pozitív lektorimat az Aranymosás regénypályázatán, és vártam a végső döntést, még nem mertem hozzáfogni a folytatáshoz, de tétlenkedni sem akartam, ezért nekiültem az első rész javításának. A cselekményt nem piszkáltam, de a szövegen sokat csiszoltam. Szóval, mire szerkesztésre került a sor, jobb anyagból dolgozhattunk, mint amivel a pályázaton nyertem.

A történet konkrét helyszíneken játszódik vagy ezek csak a Te képzeletedben léteznek?

Az események a jelenből indulnak, egy meg nem nevezett városból, de azt hiszem, az írásból kiérződik, hogy magyarországi helyszínen járunk. Mivel a történet nagyrészt a múltban játszódik, nem volt meg a kényszer, hogy megnevezzem a várost, de erre a második részben már sor kerül. Egy képzeletbeli magyar városról van szó. Azért képzeletbeli, hogy a város arculatát, történelmét, felépítését, helyszíneit könnyen beépíthessem a történetbe.

A múltbéli helyszíneket két részre bontanám. Vannak konkrét helyek, mint például Phrügia, illetve a történelemhűség kedvéért az egész történet viszonylag jól elhelyezhető időben, mert fontos szerepet játszik benne a thermopülai csata, pontosabban, hogy már túl vagyunk rajta. Aztán ott vannak a mitikus helyszínek, amik ugye alapból képzeletbeliek, mint például Poszeidón palotája, Héphaisztosz műhelye, a Boldogok szigete, az alvilág stb., de azért találni róluk ókori elképzeléseket, leírásokat. Az utóbbiakat figyelembe is vettem, de azért itt már elengedhettem a fantáziámat, és igyekeztem a nekem megfelelő képre formálni a legtöbb mitikus helyszínt.

A regényben fontos szerepet játszik az időutazás és a sors megváltoztatásának lehetősége. Szerinted az embereknek vagy a világnak van egy előre meghatározott sorsa?

Elég frusztráló lenne ezzel a tudattal élni. Az ember így is elég kevés dologra van hatással, az eleve elrendeltség csak még inkább fokozná a tehetetlenség érzését. Szóval, nem, nem hiszek az előre meghatározott sorsban. Ha mégis így lenne, nem akarnék tudni róla. ☺

A regény egy sorozat első kötete. Hány részesre tervezed? Mikor várható a következő?

Ez még elég képlékeny. ☺ Persze, nem azért mert nem tudom, mit szeretnék, vagy mert egy végeláthatatlan sorozatra készülnék. Pontosan tudom, hol és hogyan ér véget a történet, a legfőbb események és fordulatok is megvannak. Amit még nem látok, hogy ez hány regényre való anyag.

Most épp azon dolgozom, hogy a második rész még idén megjelenhessen. Remélem sikerül összehozni, de ez csak nyáron dől el.

Néhány mondatban elmondanád, miről fog szólni?

Nem tehetem. ☺ Az első részben a főszereplők egy isten után nyomoznak, az ő leleplezése a történet csúcspontja, és mivel a második rész közvetlen az első folytatása, ahhoz, hogy beszélhessek róla, meg kellene neveznem ezt az istent. El sem tudok képzelni nagyobb poéngyilkosságot. ☺

Annyit elárulhatok, hogy a legfontosabb szereplők, köztük sokak kedvence, a Kéer is visszatér majd.

Ha meghívhatnál kávézni egy görög istent, ki lenne az? Miről kérdeznéd? ☺

Aphrodité biztos jó társaság lenne… ☺ De talán nem ilyen fősodorbeli istent választanék. Az Olimposz legyőzése történetek írása közben elég mélyre ástam magam a mitológiában, és számos kevésbé ismert vagy méltánytalanul elhanyagolt istennel ismerkedtem meg. Az egyik kedvencem Nüx, az éjszaka istennője, aki az Ős-Khaoszból származik, és maga is számtalan sötét gyermeket szült, akik magukban rejtik az élet és a halál titkait, például Kharónt, az alvilág  révészét, a halálisten Thanatoszt, a Moirákat, a Kéereket, Eriszt, a viszály istennőjét, Nemeziszt és a sort még hosszan lehetne folytatni. Homérosz szerint hatalmasabb a többi istennél, de csak ritkán avatkozik a dolgaikba.

Szóval őt hívnám el, és elsőként azt kérdezném, hogy miért fogadta el a meghívásom? ☺ De Nüx olyan ősi és annyi titok birtokában van, hogy azt hiszem, bőven lenne miről beszélgetni a továbbiakban. Abban viszont nem hiszek, hogy válaszolna is. ☺

A könyv borítója a Te elképzeléseid szerint, Nagy Gergely festménye alapján készült. Mesélj erről a folyamatról! Milyen koncepcióid voltak a borítóról?

Egyetlen ötletem volt, ebből egyetlen vázlat készült, majd a kész borító szerencsére elnyerte Katona Ildikó, a kiadóvezető tetszését is. A terv az volt, hogy kicsit megidézzük az ókori görög vázafestészet hangulatát, ami narancssárga-fekete színeket használ. Ezért szerepel a borítón egy hatalmas fekete küklopsz, miközben ráborul a lemenő naptól narancs színűvé vált ég.

A másik fontos szempont az volt, hogy a borító ne konkrét akciót ábrázoljon, a szereplők mégis dinamikusnak tűnjenek, ne csak mozdulatlan báboknak, akiket épp odatettek. Illetve, mivel a történet a görög mitológiára épül, elkerülhetetlen, hogy az olvasók összehasonlítsák a nemzetközi sikerű Percy Jackson sorozattal. Ezért szerettem volna, ha már a borító is felveszi a versenyt a Percy-sorozat borítóival. Úgy érzem, ez sikerült is.

Ez a sorozat a görög mitológia világára épít. Milyen más témák érdekelnek még, amelyekről a jövőben írni szeretnél?

Hosszú távon szeretnék berendezkedni az ifjúsági irodalomban, azonban belül is az urban fantasyben, ami szerintem idővel elkerülhetetlenül magával hozza, hogy foglalkozom majd az iskolai atrocitásokkal, bántalmazásokkal, és egyéb, a célközönségemet érintő problémákkal.

De érdekes lenne egy olyan romantikus szállal átszőtt urban fantasyt írni, amiben a szerelem nem söpör el mindent, a szenvedélyek nem perzselnek, hanem realisztikusan mutatná be, hogy tizenévesen milyen nehéz ismerkedni, próbálkozni, mennyi félelemmel jár megszólítani valakit, ráadásul, össze sem jön mindig. Igen, egy ilyesmi ötlet érlelődik a fejemben, de hogy lesz-e belőle valami, azt sohasem lehet tudni. Ha csak azokat a regényötleteket írnám meg, amikhez az előző években jegyzeteket készítettem, évtizedekre elég írni valóm lenne. Persze ezek az ötletek mindig cserélődnek, mert az ember gyakran elveszti az érdeklődését egy-egy korábbi kedves téma iránt, más esetben pedig hosszú éveken át dédelgeti azokat. Nekem is van olyan regénytervem, amire egyszerűen nem érzem késznek magam, hiába jegyzetelek már öt éve hozzá.

Szereted a képregényeket is. Mennyire hat a történeteidre ez a világ?

Ez egy jó kérdés. Hat éves koromtól olvasok képregényeket, lényegében akkor voltam gyerek, amikor az amerikai szuperhősképregények hódítani kezdtek Magyarországon, de még nem igazán gondolkodtam ezen. Több ezer képregény van már mögöttem, és kizárt, hogy ez ne legyen hatással az írói stílusomra. Úgyhogy, ha mégis mondanom kellene valamit, ami ebből a műfajból ragadt rám, akkor talán az, hogy a történeteim tempósak, dinamikusak és nem szeretem húzni az időt.

Ki tervezte a blogod háttérképét? Miért pont ezt választottad?

Szintén Nagy Gergely. Csakúgy, mint a facebook borítóképemet. Nagyon kedvelem a munkáit. Ő az a rajzoló, akinek ha elmondom, mit szeretnék, szinte látja a fejemben lévő képet, és képes is arra, hogy megalkossa.

A borító és a facebook borítókép is egy-egy mozgalmas jelenetet ábrázol, a blogon viszont szerettem volna egy kis nyugalmat, ezért egy békés táborozást találtam ki. A legfontosabb szempont mégis az volt, hogy végre a Kéerről is készüljön rajz. Őt nem nevezném főszereplőnek (habár vannak saját fejezetei), de több, mint egy mellékszereplő, és végig a három halandó főszereplő mellett van. Kijárt neki, hogy őt is megörökítsük. ☺

A kedvenc könyved a ,,Száz év magány”. Elárulod, miért? ☺

A ,,Száz év magány” nekem nem egy történet, hanem A Történet, azon belül pedig még ezer másik történet is. Hihetetlen, hogy Márquez szinte minden megemlített szereplőnek sorsot fest, és ehhez elég neki akár néhány mondat, vagy bekezdés is.

A Buendíák magánya, és az, ahogy az életük nemzedékeken át körbe-körbe forog, letaglózó. Nincs még egy ilyen család, akinek ennyi lehetősége lett volna a boldogságra, mégis mind magányosan és elidegenedve végzik.

Még soha nem találkoztam olyan regénnyel, amiből ennyire áradna a hangulat. A színek, a szagok, a dzsungelmélyi kis falu fülledtsége, mind élő és beszippant. Leginkább mégis a mágikus realizmusával nem tudok betelni. Nem hiába tartják a stílus legjobbjának. Az emberben fel sem merül, hogy rákérdezzen, miként lehetséges, hogy szép Remedios egyik nap felszáll az égbe és soha nem tér vissza, hogy Rebeka halott szüleinek folyton kotyognak a csontjai, hogy van egy szoba, ahol megállt az idő és a sort még hosszan lehetne folytatni. Ezek annyira belesimulnak a történetbe, hogy az olvasó talán azt is elhiszi, hogy ez akár az ő életében is megtörténhetne. Nincs kérdés, nincs válasz, csak a realista csodák, mintha egy realista isten szeretett volna elmesélni nekünk egy képtelen történetet.

Olvastunk: Öld meg Jana Robinst! (Ellopott élet 1.)

Demi Kirschner regénye szintén egy Aranymosás Pályázat nyertes mű, és nagyon kíváncsi voltam rá. Úgy gondolom, ez a regény a hibáival együtt is egy olyan alkotás, ami külföldön is megállná a helyét. Ettől függetlenül be kell vallanom, hogy az én ízlésemnek valahogy túlságosan lányos volt, ám a célközönségnek nem igazán lehet panasza, minden van itt, amiért szeretik a misztikus-romantikus történeteket. ☺

Elhiszem, hogy a fiatalok lányok az olyan mondatok olvastán, mint „…mosolyodott el Oliver, és olyan nézést produkált, amit jobb helyeken egyszerűen betiltanak, mert életveszélyesen helyes”, nem hallják, amint egy szöget vernek a koporsójukba. Elhiszem. (Csak érdekességképpen, ez nem is olyan hamvába holt öltet, Szaúd Arábiában valóban előfordult hasonló eset. ☺)

Viccet félre téve, ezzel azt akartam bevezetni, hogy a történet inkább romantikus, semmint misztikus. Tapasztalataim szerint e műfaj kedvelői valóban inkább a kibontakozó szerelemre kíváncsiak. Ebben a regényben ennek a szálnak a lényege: Jana és egy Oliver Deaton nevű fiú egymásba szeret, míg Jana gyerekkori barátja, Griffin Wymar szintén szerelmes a lányba. És senkinek sem kell megijedni: mind a két fiú nagyon jóképű (részletesen róluk lejjebb).☺

A szex is helyet kap a történetben, nem túl tolakodóan, de nem is csak egy-két szó erejéig.  Ami furcsa egy ilyen szinte állandóan jelenlévő, a történetet átható szexualitás mellett, hogy mindenki irulva-pirulva, virágnyelven beszél erről a témáról. Ezzel valójában nincs baj, de egy helyen azért nagyon megütköztem: Jana gondol arra, hogy „amikor pedig a fiú bevallotta, hogy épp olyan tapasztalatlan és tiszta, mint ő…”. Ezzel a gondolatkörrel azért kell vigyázni, mert a másik fele az, hogy aki tapasztalt, az tisztátalan, és nem hinném, hogy a dolog ilyen egyszerű lenne.

A misztikus szál elég érdekesnek ígérkezett, és épp ezért sajnálom, hogy szinte teljesen háttérbe szorult, nem alkottak egységes egészet a sok csókkal és „odáig vagyok érted”-del. A történet szerint több értelmes faj él még az emberek mellett. Ilyenek például a zerkanok, akik állati jegyeket hordoznak magukon, és vigyáznak a rendtagok gyerekeire; vagy a sikoltók, a vak és néma asszonyok, akik eredetileg megjósolták a jövőt, manapság azonban már csak afféle bejárónőként alkalmazzák őket. Róluk azonban az emberek jelentős része nem tud.

Az emberek és ezen lények mindegyike rendelkezik sorskulccsal, ám csak a Claviatus Rend tagjai ismerhetik meg a sajátjukét (Jana családja is a Rendbe tartozik). Jana azonban nem tud minderről, csak később ismerkedik meg ezzel a világgal, és saját kulcsával. Míg a Rend azon igyekszik, hogy mindenki beteljesítse a sorsát, a Constitutio, egy másik rend, épp azt szeretné elérni, hogy azok, akiknek valami szörnyűség áll a kulcsában, ne tudják mindazt véghezvinni.

A sors, a sors megváltoztatása, vagy a kérdés, hogy egyáltalán megáltozthatható-e, mindig érdekes téma, ám ettől ez a történet nem tűnik elcsépeltnek. Viszont úgy gondolom, hogy többet is ki lehetett volna hozni ebből, bár úgy sejtem, a regény folytatásában ez majd megvalósul. ☺

A történet leggyengébb összetevője maga Jana Robins. Gyakran fordul elő ebben a zsánerben, hogy a főhősnőnek nincs „valódi” személyisége, így bárki bele tudja képzelni magát a helyébe. Itt nem is ez a legnagyobb gond, hanem hogy másnak kellene látnunk őt, mint amilyen valójában a tettei és gondolatai alapján. Több olyan dolog is előfordult vele kapcsolatban, ami végül igazán ellenszenvessé tette, hiába próbáltam eleinte kibúvókat keresni neki. Az apja felhívja, háttérben sikolyok, kiabálás, végül meg is szakad a vonal, Jana pedig elintézi annyival, hogy apa biztos utazik vagy moziban van, majd monologizál egyet a magányáról. Nem baj, talán csak én vagyok túl aggodalmaskodó.

A lány legjobb, és egyetlen barátja Griffin, aki elrabolja őt, valahogy egy másik országba viszi. Amikor Jana ezt megtudja, természetesen megijed. Amikor pedig a fiú elmegy, és még az ajtót is nyitva hagyja neki, mert azt állítja, bízik Janában, a lány megszökik. Pénz, iratok és mobil nélkül egy olyan országban, ahol nem tudja megértetni magát, mert nem ismeri a nyelvet. Persze, szegény kislány pánikba esett, egyértelmű, hogy így viselkedett.

Hamar megtalálja őt az ellenség: egy Virginia nevű nő elrabolja, és cseppet sem bánik finoman vele. Jana riadt kislányként meg sem mer moccanni, nem ellenkezik – ez teljesen hihető. De miért kellett épp akkor vadmacskává válnia, amikor megmenteni akarják? Itt egyszerűen feladtam, és végre bevallottam magamnak: Jana karaktere sajnos számomra meglehetősen antipatikus.

Jana a mentőakció után kerül a Rend főhadiszállására. Itt megismerkedik az új lényekkel, a Rend műkődésével, a sorskulcsokkal és hát ugye ott vannak kínzásának kellemetlen emlékei is. Ám nincs gond. Jana nem csak reziliens, ő „A” reziliens. Gondolatai jobbára csak Oliver körül forognak. Pedig van benne utalás arról, hogy baj történt vele, például megretten, amikor az apja felemeli a hangját. És mégsem. Valahogy mégsem működik igazán. A viselkedése rácáfol, hogy bármi baja lenne.

Jana karaktere nekem nem állt össze egységes egésszé, és ahogy mondtam, nem az a baj vele, hogy olyan, amilyen, hanem hogy mást kellene hinnünk róla. Észrevettem már más regényben is, ahol hasonló a női karakter, hogy az író megpróbálja különféle módszerekkel elhitetni az olvasóval, hogy jófej az a bizonyos szereplő. Ezért más karakterek istenítik, és ezzel el van intézve a dolog. Axon, Oliver Zerkanja elmondja nekünk, hogy Jana okos (és azt is, hogy tiszta...), de ettől én még nem láttam annak. Jana apja sajnálja, hogy megijed a kislánya a hangos szótól, én mégsem vettem észre, hogy valóban gond lenne vele.

Érdekes, hogy Janán kívül kevés női szereplő tűnik fel, akik pedig igen, nem lehetnek vetélytársai a tökéletesnek ábrázolni próbált Janának. Még legjobb barátja is fiú (nekem valahogy nem egészen egyértelmű, miért ilyen magányos Jana, miért csak egyetlen barátja van). Az elején Jana és Griffin elmegy egy buliba, ahol a „többi lány” arról ábrándozik, hogy lelépnek a városból és keresnek egy gazdag férjet. Nekem ez egy picit erőltetett jelentnek tűnt, kizárólag azt a célt szolgálta, hogy lássuk, Jana mennyire más, mint a „tömeg”. 

Arla, a házvezetőnőjük, jófejnek tűnik, ám hamar kilép a történetből. Mellesleg Jana egyszer sem hiányolta, pedig úgy vettem ki az elején, hogy elég közel állnak egymáshoz. Virginia egy (egyébként igen érdekes) negatív karakter. Ott van még Oliver húga, Kathy, akivel szintén nincs különösebb probléma. Viszont számos utalás van a történetben, mely szerint gyanítható, hogy Jana és Kathy között rokoni kapcsolat lehet (hasonlítanak egymásra, mint két tojás), szóval Kathy „normálissága” is mintha csak Jana érdemeit erősítené. Egy kissé elkanyarodok az eredeti témától, de a kettejük közötti hasonlóságra túl sok utalás volt, eredmény nélkül, mert senkinek nem esett le (Axonon kívül.) Ez nem a kíváncsiságomat fokozta, inkább idegesített.

Visszatérve Jana és lányok különbözőségéhez: még azoktól a lányoktól is különb, akik meg sem jelennek a történetben. Kathy említi, hogy Oliver „mindig szép lányokkal barátkozott, de mind buta volt, mint a tök.”

A fiúk karaktere ennél jóval kidolgozottabb, viszont a háromféle „jóképűség” nekem a túlzott szerkesztettség érzetét adja: legyenek benne különböző fiútípusok, hogy aztán az olvasó lánykák kiválogathassák maguknak, melyik tetszik neki.

Griffin csak szimplán jóképű. ☺ Ám nagyon érdekes karakter! Odavan Janáért, és ezért féltékeny Oliverre. A végére mintha már túlzásokba esne a beszólásokkal, és csak azért küldözgetné őket, hogy az olvasó minél többet idegeskedjen, de ez már csak apróság. Néha-néha, csak úgy váratlanul benyög egy kis titkot, hogy legyen valami dráma, de bocsássunk meg neki. ☺

Oliver már különlegesen jóképű a fura vörös hajával. ☺ Szintén odavan Janáért. Sanyarú gyermekkora volt, lehet őt babusgatni, nagyon cuki, és igazi vad oroszlánként harcol az ő szerelméért. 

Clifford fehér-szőke hajú, kissé lányos. Éééés: odavan Janáért (déjá vum van, írtam már ilyet? ☺), bár ő csak azért, mert a lány zerkanja, és mint védencét kedveli. Ő egy nyúl-zerkan, kissé félős.

A mellékszereplők pedig tényleg vérbeli, valódi karakterek, és amiért a legcsodálatosabbak: hogy valóban a történet részei. Ilyen például Virginia, a titokzatos kém, Oliver anyja. Érdekesnek tűnt a motivációja, hogy mi hajta őt valójában, valamint a fiával való kapcsolata is remekül kidolgozott. Vagy Mr. Loran, a Rend egy magas rangú tagja a furcsa babaházával. Ez a babaház fogott meg engem, amikor először találkoztam ezzel a történettel. ☺  De még Oliver zerkanját, Axont is ide tudom sorolni. Remélem, hogy folytatásban esetleg nagyobb szerepet is kapnak (főleg Mr. Loran és a babaháza ☺), mert kíváncsi vagyok rájuk.

Sokat gondolkoztam azon, miért lett Jana karaktere olyan, hogy egyszerűen nem tudom elhinni a reakcióit, a viselkedését. A regény 416 oldal, úgyhogy bőven lett volna idő arra, hogy szépen előjöjjön a személyisége. És mégsem. Mintha a regény túl sokat akarna megmutatni, ám a részletek csak elfedik egymást, és egyiket sem lehet tisztán látni. Több szempontkarakter is felbukkan. Amikor a szempontkarakterek (többnyire Jana, Griffin és Oliver) együtt szerepelnek a jelenetben, ugrálunk a szemszögek között, és néha nem egészen világos, hogy az adott történést miért pont azon karakter szemén át látjuk. Ez szerintem egy kicsit eltávolította a karaktereket, Janát, és valahogy nem éreztem a regény hangulatát.

Bár úgy tűnik, nagyon elégedetlen vagyok a regénnnyel, valójában olvastatta magát a szöveg, és a kötet utolsó negyedétől már letenni sem tudtam a könyvet, annyira izgalmas volt.  Ahogy mondtam, a stílus kedvelői mindent megtalálhatnak benne, amiért szerethetik a könyvet. Szóval, misztikus-romantikus YA-rajongó lányok, irány a könyvesbolt! ☺

-S.Melinda-

Kérdeztünk: Sass András (Maxin10sity)

Projection mapping - a fényfestők különleges világa, ahol a 3D vetítes és a zene találkozik egymással. Ilyen projection mapping cég a magyar Maxin10sity is, amely már nemzetközi hírnévre tett szert. Ezen a héten a cég kreatív igazgatójával, Sass Andrással beszélgettünk.

A ,,Maxin10sity” nevű projection mapping cég kreatív igazgatója vagy. Honnan jött a ,,Maxin10sity” elnevezés?

Sokat gondolkodtunk a cégnéven, mivel azt akartuk, hogy szorosan köthető legyen ahhoz a tevékenységhez, amelyet végzünk. Ezért mindenképpen egy a szakmából kölcsönzött kifejezést szerettünk volna használni anélkül, hogy elcsépelt legyen, így az összes olyan név kiesett, amelyben benne van a „Light” szó. A vetítéses produkcióknál kivétel nélkül meghatározó tényező a fényerő, e nélkül ugyanis nem lehet olyan műsort létrehozni, ami jól látszik. Így az egyik brainstorming alkalmával kiindultunk az angol „intensity” (intenzitás) szóból, amelyet tovább fokoztunk a „max” jelzővel, így alakult ki a jelentése a névnek: maximális intenzitás. Hogy jól felismerhető legyen a nevünk, és ne felejtsék el, a nevünkben a „ten” szócskát (angolul tízet jelent) kicseréltük számra. És így született meg a Maxin10sity név.

A projection mapping ,,fényfestészetet” jelent, amely során különböző épületekre, de akár színpadra, autókra, különböző tárgyakra is vetítetek. Ezek közül melyik a legnépszerűbb, melyikre kapjátok alegtöbb megrendelést?

A referenciáink között többnyire épület vetítések vannak, emiatt a legtöbb megrendelésünk szintén épületre szól. De volt már alkalmunk színházi  produkciókban is részt venni, illetve színpadi díszletre vetíteni.

Mi az előnye a 3D vetítésnek a hagyományos 2D vetítéssel szemben? Milyen nehézségek merülhetnek fel egy 3D vetítés során?

A mozigép feltalálása óta létezik 2D vetítés, amelynek során egy vászonra vagy sima falfelületre lehet vetíteni. Ez már annyira a hétköznapjaink részévé vált, hogy különösebben el sem csodálkozunk rajta. Ebből egy kicsit talán 3D mozifilmek zökkentettek ki az embereket, mert 3D teret ad a képi világnak, viszont ehhez szemüvegre van szükség.

A 3D vetítés során egy olyan új fajta élmény jött létre, amelyben nincs semmi csalás. Azok a trükkök, amelyeket a felvételen láthatsz, azok olyanok élőben is. Ezért tud hatalmas élmény lenni, mikor előtted a szemed láttára kel életre egy hatalmas épület, hullik darabokra vagy éppen épül fel.

Éppen ezért, mivel térbeli felületekre vetítünk, nagyon precíz előkészületet és tervezést igényel minden projekt. Mivel szeretünk mély perspektívákat használni, ehhez nagyon meg kell határoznunk, hogy honnan fogja a legtöbb ember nézni a produkciót, hogy a 3D látvány minél jobban érvényesüljön. Nagyon fontos a rendelkezésre álló technika, hogy megfelelő fényerejű és felbontású projektorok álljanak rendelkezésre, illetve a műsor során a környezeti adottságok is ideálisak legyenek. (pl.: épületvetítés esetén  környező köztéri világítás kikapcsolása)

Egy 5-10 perces vetítés több ember több hónapon át tartó, összehangolt munkáját igényli. Hogy készül egy ilyen ,,mapping”? Hogyan dolgozzátok ki a műsor elemeit?

Ez minden projektnél egyedi. Attól függ mi a cél, amelyet meg akarunk valósítani, mindig azt a módszer választjuk, ami a legjobban segíti a végső cél elérését.

Egy épület vetítés készítésénél először szükség van egy nagyon pontos és részletes 3D modell elkészítésére. Ez történhet fényképek, tervrajzok alapján is, egy bizonyos méreten túl viszont laser scan-t szoktunk használni. Ez egy pont felhőt készít az épületről és az alapján készül el a végleges modell. Ezzel párhuzamosan elindul a kreatív koncepció kidolgozása a megrendelővel közösen, amely alapján készül egy storyboard. Következő kulcslépés a zene kiválasztása/készítése, mivel a produkcióink egy lelke a zene, erre nagyon odafigyelünk. Ezek után a lépések után lehet ténylegesen elkezdeni készíteni az egyes jeleneteket, amelyekből a végére összeáll kész produkció.

Berlintől Prágán át Moszkváig több történelmi épületre is vetítettek már. Ilyenkor figyelembe veszitek az ország vagy az épület funckióját, történelmi hátterét vagy ilyenkor csak építészeti szempontok számítanak?

Elsősorban a megrendelői igényeknek próbálunk megfelelni, de szerencsére sokan szeretik a stílusunkat, emiatt többször kapunk szabad kezet. Ezekben az esetekben mindig figyelembe vesszük a helyi ízlést, hangzás világot a zenéhez, színek használatát és a stílust is. Próbálunk olyan elemeket bele csempészni a művekbe, amelyektől az emberek kicsit a sajátjuknak érezhetik műsort.

A vetítésekhez zene is társul, sőt, a karlsruhe-i projektnél úgy irattátok meg a zenét. Milyen szempontokat vesztek figyelembe a zene kiválasztásánál?

A zenének mindig olyat keresünk vagy iratunk, amely önmagába is működőképes, nem csak képpel együtt. A populáris vonalat kerüljük, így igyekszünk egyedibb, kevésbé kommersz hangzásvilágot nyújtani. Nagyon fontos egy zenénél a megfelelő dinamika, elég változatos legyen és izgalmas.

2014-ben a bukaresti parlamentre vetítettek, a város 555. évfordulója alkalmából. Ezzel a projekttel megdöntöttétek a videomapping világrekordját: a világ legnagyobb videomapping vetítése középületen. Mesélnél erről a projektről?

Ez így önmagában sajnos nem teljesen igaz. Ha a megvetített felület méretét nézzük, akkor Moszkvában már volt egy nagyobb vetítés. Abban a tekintetben, hogy 104 projektor vetített egy időben egy épületre, úgy tényleg Bukarest volt akkor legnagyobb.

Sok szempontból érdekes és óriási kihívás volt. Érdekessége az épületnek, hogy a második legnagyobb adminisztratív épület a Pentagon után. A mi feladatunk a főhomlokzat megvetítése volt, amely 270 m széles, 86 m magas, így nagyjából 23000 m²-es felületet kellet bevetíteni. A hatalmas méret magával hordozza azt is, hogy rendkívül magas felbontású animációt kell készíteni, hogy az épület falán is részlet gazdag képet láthassunk és ne gigantikus pixeleket. Így igazából akkora méretű és felbontású animációval kellett dolgoznunk, hogy ha azt az ember boltban is kapható nagy felbontású (FULL HD 1920x1080) tévén(tévéken) szeretné megnézni, akkor 8db-ra lenne szüksége.

A show megvalósításához 104 db 20K Ansi Lumen fényerejű magas felbontású projektorra volt szükség. Erre egy elég komplex hálózatot alakítottak ki, amelynek az összerakására a technikai csapatnak egy hétre volt szüksége.

A rendezvényre nem mi voltunk az egyetlen csapat, akik produkciót készítettek, ott volt még velünk további a négy csapat is: The Macula (CZ), Damien Fontaine (FR), SiedemZero (PL), Les Alteiers Nomad (RO). Ugyanakkor mi voltunk a rendezvény Art Kurátora, így mi választottuk az előbb felsorolt 4 csapatot is, valamint felügyeltük az összes animáció készülését.

2014-ben az iMapp 555 hatalmas siker lett, így város úgy döntött, hogy 2015-ben is megrendezi, ahol saját műsort ugyan nem készítettünk, de újra mi voltunk a rendezvény Art Kurátora.

Dolgoztok együtt tánccsoportokkal is. Mennyivel más módszereket, technikákat kell követnetek náluk?

Mindegyik tánc show a maga szempontjából egyedi és önmagában is jól működik, akár vetítünk mögé, akár nem.

Melyik volt a legelső munkátok? Hogy látjátok ezt ma? Mit tanultatok belőle?

Mindannyiunknak voltak korábbi munkái, de Maxin10sity-kén az első munkánk, amit elkészítettünk, az a Chartres en lumières 2014 versenyre készül pályamű volt, a "Hanté". Bár ez volt az első, amelyet elkészítettünk, ez csak hetekkel később került bemutatásra, amellyel egyébként első helyezést értünk el. A Bukarest 555-öt a Hanté után készítettük, de el előbb lett bemutatva. 

Több nemzetközi díjat is elnyertetek az évek során. Melyekre vagytok a legbüszkébbek?

Természetesen mindegyikre, hiszen minden egyes díj megszerzéséhez más és más kihívásokkal néztünk szembe, ezért mindegyik díjat egy fajta diadalként élhettünk meg.

Mik a terveitek erre az évre? Van-e olyan felület – a világon bárhol –, amelyre nagyon szeretnétek vetíteni?

Nagyon sok tervünk van erre az évre, sőt már a 2017-es programnaptárunk is telik, ezek közül sok már előkészületi fázisban van, de sajnos egyelőre ezeket a projekteket még titok övezi, így ezekről nem mesélhetek.

Egyik személyes nagy álmom, hogy a magyar parlamentet is bevetíthessük.

A Maxin10sity elérhető a www.maxin10sity.com oldalon, a Facebookon, a Youtube-on  és a Twitteren is.

Kérdeztünk: Bodor Attila

Aranyat tüsszentő szamárról már hallottunk, édességet tüsszentő lóról még nem. Ezen a héten Bodor Attilával beszélgettünk tavaly decemberben megjelent mesekönyvéről és terveiről.

Tavaly decemberben jelent meg első mesekönyved ,,A ló, aki édességet tüsszentett” címmel, amelynek a kéziratát az Aranymosás Pályázatra küldted be. Elmondanád néhány mondatban, hogy miről szól a mese?

A történet központi szereplője egy idősödő ló, akinek szintén idős gazdája nehéz helyzetbe kerül, így egy nehéz lépésre szánja el magát. Ez az események olyan láncolatát indítja el, amelynek során egy csepp varázslat segítségével a főszereplő hátas nemcsak új barátokra tesz szert, de egy régi-új család tagja lesz. A történet dióhéjban ennyi, de remélem, hogy az olvasó felfedez benne egy-két pozitív üzenetet is mások megsegítéséről, a barátságról és az önzetlenségről.

A pályázat előtt „letesztelted” gyerekeken?  ☺

Tagja vagyok a kiadó egyik béta-kereső csoportjának, és mielőtt beküldtem volna a pályázatra, szerettem volna a célközönségen is letesztelni. Szerencsére voltak gyakorló szülők is a jelentkező tesztelők között, és az egyik apuka véleménye nagyon jólesett, ami sokat segített abban, hogy el merjem küldeni a mesét a megmérettetésre. Ő a kislányának olvasta fel, akinek nagyon tetszett, és ahogy ő fogalmazott: „eleinte icergett-ficergett az ölemben, de amikor elértünk a tulipános-varázslatos részhez, szájtátva hallgatta”. Voltak persze negatív és pozitív vélemények is korábbi bétáktól (ismerősök és idegenek), de így legalább megtudtam, hogy a gyerekeknek érdekes lehet a történet. Mindenesetre izgatottan várom az értékeléseket a moly.hu nevű könyves közösségi oldalon. ☺

A történetben kevered a népmesei szavakat (pl. az Óperencián túl, tündér) a modern kifejezésekkel (pl. pénzt kért kölcsön a banktól, rágógumi). Ez tudatos döntés volt?

Valamilyen szinten igen, tudatos volt, de nem volt kifejezett koncepció a fejemben. Inkább csak jött magától ez a stílus: végig úgy szerettem volna, hogy keveredjenek benne a realista és a mágikus elemek, így keltve az olvasóban (kicsikben és nagyokban egyaránt), hogy a világunk tele van varázslattal, és a csodák körülvesznek minket. Hasonló szemlélettel tekintek a környezetünkre is, és ha így szemléljük a minket övező világot, akkor talán motiváltabbak leszünk abban is, hogy megőrizzük azt.

Nagyon szép képeket használsz a mesében a környezet ábrázolásához (pl. ,,nőtt, akár az őzlábgomba a kiadós nyári zápor után”). Fontosnak tartod az ennyire erős képi megjelenítést?

Igazából ezek sem voltak különösebben tudatosak. Borzasztóan klisésen hangzik, amikor valaki azt mondja magáról, hogy „vizuális típus”, de talán én is az vagyok. Nagyon sokszor elég vad és színes asszociációim vannak dolgokról, amiknek a környezetemben lévő emberek örülnek talán a legkevésbé, ugyanis kicsit fárasztó a humorom. ☺ Egyébként szerintem fontos lehet, hogy a gyerekek találkozzanak a képi megjelenítés szöveg adta lehetőségeivel is, hiszen így fejlődhet a fantáziájuk, kevésbé lesznek a későbbiek során, az önálló olvasásoknál az adott könyv illusztrációihoz kötve.

Mennyit változott a történet a szerkesztés során? Hogy élted meg a szerkesztés folyamatát?

Nagyon izgalmas volt részt venni a folyamatban, mert eddig semmiféle hasonló tapasztalatom nem volt. Érdekes volt kisebb egységekre lebontva átbeszélni a szöveget, érvelni bizonyos dolgok mellett, vagy lemondani róluk az ellenérvek hatására. Lényegesen egyébként nem változott a szöveg: a teljes történet ugyanaz maradt, ahogy a szereplők neve és a cím is. Néhány jelenet lett csak kicsit bővebben vagy másképpen kifejtve, hogy a kicsik számára jobban érthető legyen, és ugyanebből az okból kifolyólag kellett bizonyos mennyiség alá csökkenteni a bonyolultabb szavak számát is. Szerencsére a szerkesztővel is jól kijöttünk, így az egész közös munka inkább tűnt egy hosszú, vidám beszélgetésnek, mintsem valódi munkának.

Szimonidesz Kovács Hajnalka illusztrálta a mesét. Milyen érzés volt először a kezedben tartani a könyvet, és látni illusztrációkkal együtt, kinyomtatva?

El sem tudom mondani, milyen érzés volt. Elképesztően jó! Bemenni a boltba, messziről kiszúrni a borítót, közelebb menni, megtapogatni és szaglászni… Olyan hihetetlen volt, mintha nem is az én mesekönyvem lenne. Remélem, az illusztrátorom, Hajnalka (nem merem leHajnizni, mert élőben még nem találkoztunk ☺) is hasonlóan érzett, mikor kézbe vette a könyvünket. Szerintem sikerült olyan jól eltalálnia a mese hangulatát, hogy a szöveg és a képek tökéletesen kiegészítik egymást. Nem önteltségből mondom (talán egy kicsit), de nagyon szép lett a kiadás. Úgy egyben van az egész. Nagyon hálás vagyok ezért mindenkinek, aki részt vett az előkészületekben.

Te magad is szeretsz rajzolni és festeni. Ha lenne lehetőséged, illusztrálnád a saját mesédet vagy jobban szereted kettéválasztani azaz írás és az illusztrálás folyamatát?

Általánosítani nem mernék még, hiszen ez az első mesekönyvem, de egyszer nagyon szeretném illusztrálni a saját mesémet. Sajnos mostanában nem sok időm lenne ilyesmire, azonban távlati célként már megfogalmazódott bennem is ez a gondolat. Az más kérdés, hogy elég jó lennék-e a feladatra… Azt gondolom, hogy illusztrálni – úgy általánosságban – nehéz feladat, mert ha nem úgy sikerül, ahogy azt kéne, akkor sok ember csalódik: a szerző, a kiadó, a leendő olvasók és persze maga az illusztrátor is. Gyakorolni szeretnék még a megmérettetés előtt, fejleszteni magam, és kitanulni új technikákat.

Kedveled a képregényeket. Mi az, ami a legjobban vonz ebben a művészeti ágban? Szeretnél egyszer egy képregény készítésébe is belevágni?

A képzőművészet úgy önmagában is vonz, főleg a festészet és a szobrászat. A képregényes világ még nagyon új számomra, de leginkább érdekesnek, hogy ha megvan az összhang, akkor az irodalom és a képzőművészet olyan fura keverékét kapjuk, amikor minden vonalnak lehet szerepe, ugyanakkor a szövegnek minimálisnak, de érthetőnek kell lennie. Ez kihívás lehet, hiszen míg az egyik művészeti ág kifejezőeszközei leredukálódnak, a másikéi felértékelődnek.

Dolgozol-e új mesén vagy történeten?

Készülőben van egy új történet egy kisfiúról, aki (egyébként nem szereti a főzeléket, de) összetűzésbe keveredik egy seregnyi beszélő zöldséggel. Egyelőre nem akarok belemenni részletesebben az alapkonfliktusba, hogy ne lőjem le a poént a leendő olvasóknak. Amolyan gyerekeknek írt sci-fi történet lesz, ami érinteni fogja a globális felmelegedés és a környezetszennyezés témakörét. Remélem, könyv is lesz belőle a jövőben, és megtalálja majd a maga olvasótáborát.

Az SZTE Biotechnológiai Tanszékén vagy kutató, de emellett oktatsz is. Kiket és hol tanítasz?

Valóban, jelenleg PhD hallgatóként vagyok a tanszék munkatársa, és mint ilyen, a kutatás mellett az oktatási teendőkből is ki kell vennem a részem. A többi PhD-s társamhoz hasonlóan, én is csak kis hal vagyok még ebben a vízben, így jórészt demonstrátorok vagyunk laboratóriumi gyakorlatokon, de előfordul, hogy egy-egy kurzusban tarthatunk előadást is, valamint a jegyzőkönyvek javításában, a szakdolgozók munkájának segítésében, tanulmányi versenyekre történő felkészítésében is aktívan részt veszünk. A diákjaink pedig főleg a biológus, környezettan/környezettudomány, biomérnök és környezetmérnök szakos hallgatók.

Fontos számodra a környezet megóvása, a szennyezés megszűntetése. Sok mindent lehet hallani, olvasni mostanában erről a témáról, de Te mit tanácsolnál, mit tehet egy átlagember? Szeretnéd a környezettudatosságot belevinni a történeteidbe is?

Mindenképpen szeretném, ha ezek a témák valamilyen szinten bekerülnének a köztudatba, és mindenki próbálna is tenni valamit a környezetünk megóvása érdekében. A környezetvédelem egy globális ügy, nem csak rajtunk, az átlagembereken áll vagy bukik a dolog, hanem politikának is masszívan része: nemzetek feletti összefogás lenne szükséges, hogy megoldás születhessen az egyes környezeti problémák orvoslására vagy mérséklésére.  Éppen ezért az egyén sajnos nagyban nem tudja befolyásolni a dolgokat, de hiszek abban, hogy tudatformálással egy jobb jövő elé nézhetünk. Egy új, környezettudatosabb szemléletmód kialakítása lenne fontos az átlagember részéről.

A teljesség igénye nélkül, de még így is érdemes néhány dologra odafigyelni, ami nem nagy dolog, néha unásig ismert, de valahol mégiscsak el kell kezdeni:

Az, hogy nem szemetelünk, alap. Azonban érdemes a hulladékot szelektíven gyűjteni, ha a lehetőség adott rá, hiszen sokszor újra felhasználható, ami számunkra már nem szükséges, az attól még lehet érték – csak épp nem jó helyen van (persze kérdés, hogy a megfelelő másodnyersanyag feldolgozására alkalmas iparág ott van-e a háttérben).

Egy átlagos magyar háztartásban naponta nagyjából száz liter szennyvíz termelődik fejenként, ami már alapból döbbenetes, de annak fényében, hogy a WC-tartályban is ivóvíz minőségű víz van, egészen nagy pazarlás is egyben. Érdemes hát spórolni a vízzel, már csak azért is, mert egyes előrejelzések alapján 2025-re a világ lakosságának harmadát érinti majd a megfelelő minőségű ivóvíz hiánya.

Az elektromos eszközeink rengeteg áramot fogyasztanak, és ez az áram jelenleg jórészt nem „tiszta” forrásból származik (ahol mégis, ott meg további problémát okozhat az áram tárolása is abban az esetben, amikor nem használódik fel azonnal). Ezt tudatosan is mérsékelhetjük kisebb fogyasztású elektronikai cikkekkel, vagy azzal, ha a gépeinket teljesen áramtalanítjuk, amikor nem használjuk őket.

Most csak ezt a hármat szedtem össze a hely rövidsége miatt, és mind ismert volt már sokunknak, de jó ezeket észbe vésni. Bár sokat nem tehetünk, de amire képesek vagyunk, azt ne hanyagoljuk el.

Személy szerint néhány éve amolyan tradíciómmá vált, hogy ősszel meghirdetek a Facebook-on egy „Októberbúcsúztató szemétszedés” nevű eseményt, amihez bárki bárhol csatlakozhat. Az idén is örömmel várom majd a jelentkezőket.

Olyan szép ez a világ, őrizzük meg a következő generációknak is!

Egy interjúban arról beszéltél, hogy elkezdtél sportolni. Mit sportolsz, és esetleg van-e más, amit szeretnél ezen a téren kipóbálni?

Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok sportember (meg is látszik rajtam), de pár éve elkezdtem minden januárban kitűzni magam elé egy reális, megvalósítható célt, és a tavalyi a rendszeres sportolás volt. Ez mára odáig fajult, hogy hetente akár négyszer is eljárok izzasztani magam. Persze, nem kell nagy dolgokra gondolni: főleg TRX, egy kis spinning és néha egy-egy pilates (kíváncsiságból). Az egész igazából csak azért van, hogy próbáljam fitten tartani magam.

Van egy törpehörcsögöd. Ha tehetnéd, milyen más háziállatot tartanál? ☺

Óh, ha lehetne, akkor mindenfélét! Egy tanyán nőttem fel, és rengeteg állatot tartottunk. Ha tehetném, újra körbevenném magam kutyákkal, macskákkal, kacsákkal, libákkal, tyúkokkal, gyöngytyúkokkal, fürjjel és galambokkal. Még felsorolni is hosszú… Nagyon sokan kóbor vagy megunt állatként kerültek hozzánk (és a baromfiknak sem kellett rettegniük a vasárnapi ebédektől), mindnek megvolt a saját története. De talán most lenne láma is! ☺

Ezen a linken bele tudtok olvasni a mesekönyvbe.