Gideon Greif interview

Magyar verzió

This week we had an interview with the Israeli historian, Gideon Greif whose book “We Wept without Tears” will be published in Hungary this April. This book contains testimonies from some of the survivors of the Sonderkommando of Auschwitz.

The Sonderkommando was a work unit of mainly Jewish prisoners who were forced to burn the bodies of those killed in the gas chambers or in other parts of the camps. We asked Mr. Greif about the members of the Sonderkommando and their life.

Your main research areas are the Auschwitz Concentration Camp and the Sonderkommando organized there. Why did you choose this particular part of the Holocaust?

I decided to conduct an intensive research on Auschwitz, the biggest Concentration and Extermination Camp and especially on the “Sonderkommando” after realizing, that there are important aspects which have not been researched yet. The history of the “Sonderkommando” was neglected almost completely in the historical research, and when I discovered, that there are 31 survivors are still alive all over the world, I realized that unless I will save their testimonies, there is a danger that these important stories will get lost when the survivors will die. This was a project of saving an essential piece of the history of the “Final Solution”.

Nobody has asked me to do this project; I have nominated myself to become the historian of the “Sonderkommando”, understanding the importance and urgency of this project of documentation.

I am very pleased, that I have successfully completed my goal and saved the testimonies of 31 survivors of the “Sonderkommando” prisoners, the last ones, who can tell us everything about the German machinery of murder in Auschwitz-Birkenau and about the German atrocities.  There are also other aspects in the history of Auschwitz, which still wait for being researched and I am dedicating much time for such researches.

amazon.com

Your book “We Wept without Tears: Testimonies of the Jewish Sonderkommando from Auschwitz” will be published in Hungary this April. The book is based on a series of interviews that you have made with surviving members of the Sonderkommando. What were your impressions, how did these people live? How could they go on with life after what has happened to them, if that is even possible at all?

This question is more psychological and less historical, and as you know, I am a historian. Anyway, let me share my impressions with you. I was asking this question during the interviews, and the answer I got was: “We were working there at the Gas Chambers like living machines, like living robots”. I think that this may be the answer to the question, how can a human being be able to work day and night in a death factory, in some cases more than two years (some of the survivors I have interviewed worked in the “Sonderkommando” for more than two years!). This can perhaps explain how they were able to open a new chapter in their life after the Holocaust, create a family and continue living a “Normal”, conventional life. This question is however more complicated and needs also a psychological research.

The members of the Sonderkommando either worked together with the Nazis or committed suicide. But sooner or later most of them ended up in the gas chambers. In spite of this some consider the Sonderkommandos guilty, some victims. What do you think about that?

The “Sonderkommando” men were victims of the Germans, not perpetrators. They never murdered anyone, not even one single Jew. The Germans were the murderers and they have always, without one exception, poured Zyklon B gas into the Gas Chamber, where thousands of Jews were standing, waiting for a “bath” or a “shower”.  Accusing the “Sonderkommando“ men in being collaborators is a huge mistake, based on ignorance or stupidity. Moreover, the “Sonderkommando” prisoners tried to help the Jews sentenced to death in their last minutes. Unfortunately, they could not save them, but they made some human activities to ease and comfort them in their last minutes of life. To sum up: the “Sonderkommando” men were the most miserable of all Auschwitz prisoners, compelled to be slaves in the biggest Death Factory in the world. No other prisoners in Auschwitz had to work like the “Sonderkommando” men day and night surrounded by corps, ashes, and death, death and death.

Your book starts with Günther Anders’ lines “And what would you have done?”. Why did you choose this poem?

I chose the poem because it is a good poetic example to the sensitivity and complexity of the daily life of the “Sonderkommando” prisoners. Never before had a human being been forced to such a tragic situation: to be present in a place, where his parents, brothers, sisters, grandparents and all his people are being murdered and burnt.  Such a fate has no precedence in men’s history. The poem of Guenther illustrates this impossible world of the “Sonderkommando” men very plastically. Author and Auschwitz survivor Primo Levi defined this crime of the Germans very accurately by stating, that creating the “Sonderkommando” unit was the most satanic crime of the Germans.

Many have been inspired by your book, like László Nemes Jeles, the director of the Oscar winning film “Son of Saul” and the film “Grey Zone” directed by Tim Blake Nelson, films where the Sonderkommando is in the focus. What do you think about that this topic has gained so much attention lately?

First of all I feel very privileged, that I have changed the field of Holocaust research and holocaust representation in the arts. If not my books on the “Sonderkommando” both, “The Grey Zone“ and “Son of Saul” would have never been born. And I can give you many more examples on the huge influence of my scientific work on the field of Holocaust studies and Holocaust education.

The reason that the attention to the “Sonderkommando” men and their tragic world happens so late is exactly the reason why I personally came to it so late: like many other historians of the holocaust, the fact, that dozens of Sonderkommando men have survived, was not clear to many of us, including professional historians. The minute I discovered this fact in 1986, I conducted my interviews with the last survivors as quickly as possible, not to lose their precious stories. I would like also to add, that dealing with such a painful topic is a matter which makes many historian feel reluctant to deal with it. I was not afraid, understanding the importance and urgency of the documentation of Sonderkommando survivors.

Have you seen the film “Son of Saul”? If so what do you think about it?

I have seen the film Son of Saul until now 8 times. It is a great film, allowing us to feel the real atmosphere inside the gas chambers and crematoria. Laszlo Nemes takes us inside the heart of the killing factory in Auschwitz-Birkenau, in a very sensual, realistic way, which was never achieved in any other film in the world.  The previous attempt to reconstruct this reality of the “Sonderkommando”, was a total failure: I mean the horrible film “The Grey Zone”, which distorted the real character of the “Sonderkommando” men and described them in a wrong, distorted manner. Nemes gives us a decent, authentic picture on the “Sonderkommando” and helps us to understand, that these miserable men were no criminals – but victims, victims of the German cruelty and murderous tendencies.

When I met Nemes in Tel Aviv, about 3 years ago, this was my first advise to him: please do not repeat the catastrophe of “The Grey Zone” He fulfilled this advise fully and created a genius film, which will pave the way for a better understanding on the Holocaust, Auschwitz and “The Final Solution of the Jewish Question”.

In 2006 you initiated a project called the “Authentic Box Car”. A railbox car has been placed on the ramp of Birkenau as a memory of the hundreds of thousands of Hungarian Jews murdered there in 1944. Why did you consider this project to be important?

I have initiated the project of the Box Car in order to commemorate the hundreds of thousands of Hungarian Jews, which were deported to their death in Birkenau from May 1944 onwards. This original box car is an authentic one, found in a private yard near the Netherlands-Germany border. Using a box car as memorial for the Hungarian Jews has also another educational reason: it shows in a very realistic manner the huge suffering, of the deported Jews. Days and nights they had to stand in a narrow car, without air, without food or water, without toilets, sometimes over 100 or even 120 people in one box car. No wonder that many died on the way to Auschwitz or the other Concentration and Extermination Camps. The wagon demonstrates this horrible reality in a very clear way.

You give lectures about Holocaust in schools and universities around the world. Why is it important for the younger generations to get to know what happened?

The most important questions I am frequently asked refer to the following points:

How was it possible for so few SS men standing on the ramp, to overcome thousands of arriving Jews?

Who “invented” the idea of murdering the Jews per poisonous gas? Who was involved in constructing the buildings of the Crematoria?

Why did the Jews not resist against their suppressors before being gassed?

Why did the Sonderkommando prisoners “agree’ to work at the killing installations - and many other questions, to which I try to supply the best possible answer and explanation.

wikipedia.hu

You have written many books. What are you working on at the moment?

I am now writing several books: a book on Extermination Camp Majdanek, more books on the Sonderkommando, a book about Greek Jews in Auschwitz and a text book for the general public about Auschwitz. I also am writing books for high schools and gymnasiums in Germany about the Holocaust, as education and teaching are extremely important for me.

You will be the guest of the 23^rd International Book Fair in Budapest in April. Have you been in Hungary before? Do you intend to visit the Dohany Street Synagogue which is Europe’s biggest synagogue?

Yes, I have several times in Hungary before. Naturally I am going to visit again the beautiful Synagogue at the Dohany Street and many other Jewish sites in Hungary.

Kérdeztünk: Gideon Greif

English version

Ezen a héten Gideon Greif izraeli történésszel készítettünk interjút, akinek ,,Könnyek nélkül sírtunk” c. könyve ez év áprilisában jelenik meg Magyarországon. A kötet az auschwitzi Sonderkommandot állítja a középpontba.

A Sonderkommando, azaz Különleges Egység egy olyan – főként zsidó – foglyokból álló csoport volt, amelynek tagjait arra kényszerítették, hogy a gázkamrákban és a koncentrációs tábor más területén kivégzettek holttesteit elégessék. Gideon Greif történésszel a Sonderkommando tagjairól, életükről beszélgettünk.

Az Ön fő kutatási területe az auschwitzi koncentrációs tábor és az akkoriban ott működő Sonderkommando. Miért pont a holokauszt ezen területével foglalkozik?

Úgy döntöttem, hogy belekezdek egy intenzív kutatásba Auschwitzról, a legnagyobb koncentrációs táborról, különös tekintettel a Sonderkommandora, miután rájöttem arra, hogy ennek fontos aspektusait még senki sem kutatta. A Sonderkommando története szinte teljesen elhanyagolt a történelmi kutatásokban, és amikor kiderült, hogy csak harmincegy túlélő maradt a világon, rájöttem, hogy hacsak én meg nem mentem a beszámolójukat, az a veszély fenyeget, hogy ezek a fontos történetek elvesznek, amikor ezek a túlélők meghalnak. Ez a projekt arra irányult, hogy a ,,Végső megoldás (Final Solution)” történetének egy lényeges részét megmentsem.

Senki sem kért meg arra, hogy megcsináljam, én magam döntöttem úgy, hogy a Sonderkommando történésze leszek, miután megértettem a feladat fontosságát és sürgősségét.

Nagyon örülök, hogy sikerült elérnem a célomat, és megmentettem mind a harmincegy Sonderkommando túlélő beszámolóját, azon utolsókét, akik el tudják nekünk mondani, hogy hogyan működött az auschwitz-birkenaui táborban a náci német gyilkológépezet és hogyan zajlottak a német attrocitások. Auschwitz történelmének más aspektusai is vannak, amelyek még kutatásra várnak, és szeretném ezeknek szentelni az időmet.

europakiado.hu

Magyarországon idén áprilisban jelenik meg ,,Könnyek nélkül sírtunk” c. könyve, amelyben a Sonderkommando életben maradt tagjaival készült interjúit olvashatjuk.  Mi volt a benyomása, hogy élnek ők? Mennyire tudták túltenni magukat a történteken, ha ez egyáltalán lehetséges?

Ez a kérdés inkább pszichológiai, mint történelmi, és ahogy tudják, én történész vagyok. Mindezek ellenére hadd osszam meg Önökkel a benyomásaimat. Én is feltettem ezt a kérdést az interjúk alkalmával. Ezt a választ kaptam a túlélőktől:

,,A gázkamráknál úgy dolgoztunk, mint az élő gépek, mint az élő robotok.”

Úgy gondolom, ez lehet a válasz arra a kérdésre, hogy hogyan képes egy ember éjjel-nappal egy halálgyárban dolgozni, időnként több, mint két évig (néhány túlélő, akit felkerestem, több, mint két évig dolgozott a Sonderkommandoban!). Ez talán megmagyarázza, hogy voltak képesek új fejezetet nyitni az életükben a holokauszt után, családot alapítani, és ,,normális”, hagyományos életet élni. Viszont ez a kérdés ennél sokkal bonyolultabb és pszichológiai kutatást is igényel.

A Sonderkommando tagjai vagy együttműködtek a nácikkal, vagy öngyilkosok lettek. De az együttműködők nagy része előbb-utóbb szintén a gázkamrában végezte. A Sonderkommando tagjait mégis olykor bűnösöknek, máskor áldozatoknak tekintik. Ön mit gondol erről?

A Sonderkommando tagjai a náci németek áldozatai voltak, nem pedig elkövetők. Soha nem gyilkoltak meg senkit, egy zsidót sem. A nácik voltak a gyilkosok, és – kivétel nélkül – mindig Zyklon B gázt juttattak a gázkamrákba, ahol zsidók százai álltak, „fürdésre vagy zuhanyra” várva. A Sonderkommando tagjait együttműködéssel vádolni nagy hiba, amely tudatlanságon alapszik. Arról nem is beszélve, hogy a Sonderkommando tagjai a halálra ítélt zsidókat megpróbálták az utolsó perceikben is segíteni. Sajnos nem tudták őket megmenteni, de megpróbáltak vigaszt nyújtani az utolsó perceikben. Összefoglalva: a Sonderkommando tagjai voltak a legszerencsétlenebbek az auschwitzi foglyok közül, rabszolgák a világ legnagyobb halálgyárában. Auschwitzban a foglyok közül senki sem dolgozott úgy, mint a Sonderkommando tagjai, éjjel-nappal körülvéve holttestekkel, hamuval, és halállal, halállal és halállal.

A könyve Günther Anders soraival kezdődik:

,,A helyemben mit tettél volna?

A kemencékből szorgosan te szedted

Barátod, rokonod porát?”

Miért ezt a költeményt választotta?

Azért ezt a verset választottam, mert ez egy jó költői példa a Sonderkommando tagjainak mindennapi életét átszelő érzékenységre és komplexitásra. Soha korábban embert nem kényszerítettek ilyen tragikus körülmények közé: hogy egy olyan helyen legyen, ahol a szüleit, testvéreit, nagyszüleit, és a népét gyilkolják meg és égetik el. Erre a sorsa nincs példa a történelemben. Günther verse nagyon képlékenyen illusztrálja a Sonderkommando ezen lehetetlen világát. Az író és Auschwitz túlélő Primo Levi nagyon pontosan definiálta a németek bűncselekményét, miszerint a Sonderkommando létrehozása a nácik legsátánibb bűntette volt.

Az Ön könyve többek között a ,,Saul fia” rendezőjét, Nemes Jeles Lászlót is megihlette, de a Tim Blake Nelson által rendezett ,,A szürke zóna” c. film is a Sonderkommandót állítja középpontba. Mit szól ahhoz, hogy ennyire a figyelem középpontjába került ez a téma?

Először is kitűntetésnek érzem, hogy megváltoztattam a holokauszt kutatás területét és a holokauszt megjelenítését a művészetekben. Ha nem jelenik meg a könyvem a Sonderkommandoról, sem ,,A szürke zóna”, sem  a ,,Saul fia” nem születik meg. És még számtalan példát tudnék mondani a holokauszt kutatásának és oktatásának területén elért munkásságom hatásaira.

Annak az oka, hogy a Sonderkommando tagjaira és tragikus sorsukra későn figyeltek fel, és amiért én is későn vágtam bele, a következő: a holokausztot kutató történészek – beleértve a szakértőket is – többségének nem volt tudomása arról, hogy a Sonderkommando tucatnyi tagja túlélte a tábort. Amint 1986-ban felfedeztem ezt a tényt, amilyen gyorsan csak tudtam, interjút készítettem a túlélőkkel, hogy ne vesszen el az értékes beszámolójuk. Szeretném hozzátenni, hogy ilyen fájdalmas témával sok történész vonakodik foglalkozni. Én nem tartottam ettől, miután megértettem, mennyire fontos és sürgős a Sonderkommando túlélők történeteinek dokumentálása.

Látta a ,,Saul fia” című filmet? Ha igen, mi a véleménye róla?

Eddig nyolcszor láttam a filmet. Nagyszerű alkotás, amelyen keresztül átérezhetjük a gázkamrák és a krematóriumok igazi atmoszféráját. Nemes László az auschwitz-birkeanui gyilkoló gyár szívébe visz be bennünket, nagyon érzékeny, realista módon, amelyet eddig még egyetlen másik film sem ért el. A korábbi próbálkozás, hogy rekonstruálják a Sonderkommando valóságát, totális kudarc lett: ,,A szürke zóna” c. szörnyű filmre gondolok, amely elferdítette a Sonderkommando tagjainak igazi karakterét, és rosszul, eltorzítva állította be őket. Nemes egy méltó, hiteles képet ad nekünk a Sonderkommandoról, és segít megértenünk, hogy ezek a szerencsétlen emberek nem bűnözők voltak, hanem a náci német kegyetlenség és gyilkolási hajlam áldozatai.

Amikor körülbelül három évvel ezelőtt találkoztam Nemessel Tel Avivban, az első tanácsom az volt a számára, hogy ne ismételje meg ,,A szürke zóna” katasztrófáját. Ő ezt a tanácsot teljes mértékben megfogadta, és egy zseniális filmet készített, amely hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük a holokausztot, Auschwitzot és a ,,Zsidó kérdés végső megoldását (The Final Solution of the Jewish Question)”.

2006-ban kezdeményezte, hogy a birkenaui tábor előtt állítsanak ki egy olyan vasúti szerelvényt, amellyel a deportáltakat szállították. Mindezt annak a több százezer magyar zsidónak az emlékékre, akiket ott végeztek ki 1944-ben. Miért tartotta ezt fontosnak?

A vasúti szerelvény felállítását azért kezdeményeztem, hogy emléket állítsunk annak a százezernyi magyar zsidónak, akiket a birkenaui táborba szállítottak 1944 májusától kezdve. Ezt az eredeti vasúti kocsit egy holland-német határon lévő magánterületen találták meg. A vasúti kocsi használata amellett, hogy emléket állít a magyar zsidóknak, oktatási céllal is szolgál: nagyon valósághűen bemutatja a szállított zsidók hatalmas szenvedését. Napokig ilyen keskeny vagonokban kellett állniuk, levegő, élelem és víz, valamint wc nélkül; sokszor több, mint 100-120 embert zsúfoltak egy vagonba. Nem csoda, hogy sokan már Auschwitz vagy egy másik koncentrációs tábor felé vezető úton meghaltak. A vagon nagyon hűen demonstrálja ezt a szörnyű valóságot.

A világ több iskolájában és egyetemén is tart előadásokat a holokausztról. Miért tartja fontosnak, hogy a fiatal generáció is megismerje az akkor történteket?

A legfontosabb kérdések, amelyeket általában feltesznek nekem, a következők:

– Hogy volt lehetséges, hogy olyan kevés SS katona felügyelni tudta a több ezer érkező zsidót?

– Ki ,,találta ki”, hogy a zsidókat gázzal öljék meg? Kiket vontak be a krematóriumok megtervezésébe?

– Miért nem álltak ellen a zsidók, mielőtt az elnyomók elgázosították volna őket?

– A Sonderkommando tagjai miért ,,egyeztek bele” abba, hogy a gyilkoló létesítményekben dolgozzanak.

És még számtalan kérdést, amelyre megpróbálom a lehető legjobb válaszokat és magyarázatokat adni.

wikipedia.hu

Több könyve is megjelent. Jelenleg min dolgozik?

Most több könyvet is írok: egy könyvet a majdaneki koncentrációs táborról, néhányat a Sonderkommandoról, egyet az auschwitzi görög zsidókról, és egy tankönyvet Auschwitzról a nagyközönség számára. Ezenkívül német középiskoláknak és gimnáziumoknak is írok a holokausztról, mivel a tanítás és az oktatás nagyon fontosak a számomra.

Áprilisban vendége lesz a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak. Járt már Magyarországon? Meglátogatja a budapesti Dohány utcai zsinagógát, amely Európa legnagyobb zsinagógája?

Igen, már többször jártam Magyarországon. Ismét fel fogom keresni a gyönyörű Dohány utcai Zsinagógát és más zsidó helyeket is az országban.

Kérdeztünk: Limara

Magyarkonyhaonline.hu

Egyike vagy Magyarország egyik legismeretebb gasztrobloggereinek. Jelenleg több, mint 62 ezer követőd van. Gondoltad volna, hogy ilyen sikeres lesz a blogod?

Nem, álmomban sem reméltem, őszintén szólva nap, mint nap meglep még most is, csak kapkodom a fejem.

Van a facebookon egy csoportom is, Akik szeretnek kenyeret sütni néven, ennek már 23 ezer fölött van a létszáma, nagyon aktív, nagyon inspiráló csoport.

Az elmúlt években három könyved is megjelent. A ,,Limara péksége. Házi pékek alapkönyve” egy útmutató azoknak, akik otthon szeretnének kenyeret, péksüteményt sütni. Honnan jött a kötet ötlete?

A könyvet először a blog követői kezdték emlegetni, sokan írtak, hogy szívesen vennék nyomtatott formában is a recepteket. Eleinte ódzkodtam tőle, nem éreztem úgy, hogy megérett a blog (és én) egy könyvhöz. Aztán megkeresett a Csipet Kiadó és annyira lelkesek voltak, tele ötlettel, elképzeléssel, ami nagyon hasonlított az én elképzelésemhez, úgyhogy nem lehetett nekik nemet mondani.

A ,,Fonom. Finom” c. könyvedben variációkat mutatsz be a dagasztott tészta különböző felhasználási módjairól. A receptek elkészítését fázisfotók és tippek is segítik. Mit ajánlanál a kezdőknek: melyik recepttel kezdjék a sütést?

Gyakorlatilag bármelyikkel, ezek alapreceptek, kezdők is bátran nekifoghatnak.

Mennyire számítanak a visszajelzések, amelyeket a könyvek vagy az internetes oldalad olvasóitól kapsz?

Nagyon, hiszen a pozitív visszajelzések adják az erőt a folytatáshoz, inspirálnak, új ötletekre sarkalnak, a kedvesen megfogalmazott kritikák pedig arra ösztönöznek, hogy még jobban, még több odafigyeléssel készítsem a recepteket, írjam a blogot.

A ,,Limara a nagyvilágban. 72 recepttel a Föld körül” c. könyvedben 29 ország kenyér- és kelt tészta receptjeiből állítottál össze egy válogatást. Milyen szempontok szerint állítottátok össze a könyvet. Melyik nemzet konyhája a kedvenced?

Nagyon sok receptet gyűjtünk, azután a próbasütéseken dőlt el, hogy melyik maradjon és melyiket engedjük el. Igyekeztünk olyan recepteket beválogatni, amik a magyar ízléshez közel állnak.

Nehezen tudnék választani, mindet nagyon szeretem, de ha muszáj egyet mondanom, akkor talán a török recepteket választanám.

Mindhárom kötetre jellemző, hogy csodálatos fotók egészítik ki a recepteket. Mennyi beleszólásod volt a fényképek kiválasztásába és a stylingba?

konyvszerelem.hu

A kiadó profi szakemberekkel dolgozik együtt. Közösen beszéltük meg a stílust, azt nem is lehet mondani, hogy vitattuk, mert nagyon egyetértettünk. A többit a fotósra és a stylistra hagytuk. Esténként átnéztük az elkészült képeket, megbeszéltük a másnapi recepteket, nagyon nagy összhangban volt a csapat.

Melyek a kedvenc fűszereid, amelyeket főzéshez és sütéshez használsz? Honnan szerzed be őket? A szárított vagy a zöldfűszereket részesíted előnyben?

Rajongok a zöldfűszerekért, nincs sajnos veteményes kertem, de fűszernövényből 15-20 fajta mindig illatozik nyáron. Van vagy 8 féle mentám, 3-4 féle kakukkfüvem, csodás rozmaringbokrom, oregáno, majoranna, zsálya, snidling, tárkony, korianderzöld, babérlevél, lestyán, stb.. mindet nagyon szeretem.

A visszajelzések alapján melyek a legkedveltebb receptjeid?

Szerencsére sok van, de azt hiszem a jól bevált fehérkenyér (az olvasók JBFK-nak kezdték becézni) a legkedveltebb, valamint a hamburgerzsemle, a húsvéti kalács és az utóbbi időben egyre népszerűbbek a természetes kovásszal készült kenyérreceptek is.

Az oldaladnak már applikációja is van, amelyben akár le is lehet menteni a recepteket offline használathoz. Honnan jött az app ötlete?

Diplomamunka volt. Egy programozó fiatalember keresett meg, hogy az én blogomból szeretné készíteni a diplomamunkáját. Most készíti az új változatot a mestervizsgához.

Te melyik gasztroblog oldalt böngészed új receptekért?

Régebben, amikor elkezdtem blogot írni nagyon sok gasztro oldalt olvastam, ma már sajnos nem nagyon van időm nap mint nap követni őket. Recepteket a kereső segítségével keresek.

Szerinted milyen a jó sütő? Sütöttél már kemencében?

Nekem pár éve álomsütőm van, egyszerűen imádom. Pillanatok alatt felmelegszik,energia takarékos, tud negyvenvalahány programot (mondjuk, ezeket ritkán használom) és ami a legfontosabb, tud gőzös sütést is, ami a kenyérsütéshez hatalmas előnyt jelent. a hagyományos sütőkhöz képest.

Most milyen recepteken dolgozol? Várható új könyved az idén?

Nem, az idén biztosan nem lesz új könyv, most inkább a blogra koncentrálok. 

konyvszerelem.hu

Olvastunk: Túl szép

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép


Életem első LMBT könyvét tartottam a kezemben a héten. Amikor tavaly kikerült a regény első néhány fejezete a szerző honlapjára, már akkor tudtam, hogy el szeretném olvasni. Nem is csalódtam. :)

A történet a túlsúlyos és emiatt gátlásos, zűrös családi hátterű Márk és a magabiztos, de doppingoláson ért volt élsportoló, Olivér egymásra találását meséli el. A hangsúly nem feltétlenül a cselekményen, hanem inkább a karakterek fejlődésén van: míg Márk nyitottabb és magabiztosabb lesz a kötet végére, addig Olivér is meglátja az embert a külső mögött:

,,Amikor megismertem, én is kövérnek gondoltam. Nem láttam tovább a testén, nem tudtam, hogy milyen.” (Olivér)

A regény váltott szemszögű, E/1-ben megírt történet, amelyben jól elkülöníthető a két főszereplő (bár Olivér szájából a ,,cuki” szót hallani elég furcsa volt :) ). Személy szerint úgy éreztem, hogy – bizonyos jeleneteket leszámítva – ez a történet akár egy fiú és egy lány között is lejátszódhatna: a szereplők életében olyan problémák merülnek fel, illetve a kapcsolatuk úgy alakul, amely mindkét nemre igaz lehet.

A történet nem egyszerűen egy szerelmi történet, hanem különböző társadalmi problémákat is érint. Ilyenek a másság (szexuális és fizikai), ezek felvállalása, a bullying, a fogamzásgátlás és a korai gyermekvállalás kérdése, valamint a családon belüli erőszak (én legalábbis Márk apját ez utóbbi kategóriába sorolnám).

A regény egyik fő alappillére Márk fizikai mássága: a fiú kórosan túlsúlyos, ezért már évek óta bántalmazás éri, amely legtöbbször szóban nyilvánul meg, de akár a tettlegességig is fajulhat. A történetben Tibi annyira jól felvázolja a túlsúlyossággal küszködők problémáit, megbélyegzésüket, és az ebből fakadó kisebbségi érzést, hogy szerintem bárki, aki valamilyen – szemmel látható – fizikai mássággal küzd, bele tudja képzelni magát Márk helyébe.

Tibi nagyszerűen bemutatja Márkon keresztül, hogy annak, aki hasonló fizikai problémákkal küzd, mennyire nehéz leráznia magáról a sértéseket, amit egy erősebb személyiségű (mint pl. Olivér) akár fel sem vesz:

,,Hidd el nekem, kövéren ugyanolyan önbizalomhiányos ember lennél, mint én. Te is képtelen lennél elhinni azt, hogy valaki szerethet. [...] Nem lennél az, aki most vagy. Egész életemben azt hallottam, hogy ronda vagyok, és sosem fogok kelleni senkinek, ha nem fogyok le. Szerinted pár nap alatt le tudom vetkőzni mindezt, csak mert felfigyeltél rám?” (Márk Olivérnek)

A regény érdekessége, hogy a másik szemszöget is bemutatja: milyen az, amikor egy szép és látszólag tökéletes ember (Olivér) kapja meg az előítéleteket:

,,Mintha az előnyös külső és a jó észjárás nem járhatnának párban. Nem is tudom, mi lenne, ha szőke lennék. Kirendelnének mellém egy flancos vakvezető kutyát?” (Olivér)

A másik felvetődő probléma a regényben a szexuális különbözőség. Érdekes módon Márk az erre irányuló sértéseket könnyebben kezeli, mint a testsúlyára vonatkozókat. Gondolom azért, mert ez külsőleg nem látható, és jobban eltitkolható:

,,A buzizások leperegnek rólam, a gimnáziumban megedződtem.” (Márk)

Érdekes megfigyelni, ahogy Márk megnyílik szerelmi téren is a regény végére: sokkal nyitottabb és bátrabb lesz, jó látni, ahogy egy időre leteszi a mások problémái miatti aggódást, és végre a saját boldogságára figyel.

Márk mellett két jó barát is megjelenik a történetben. Az egyik Viki, aki nagyon szimpatikus, kár, hogy nem bukkan fel gyakrabban a történetben. A másik Dorina, Márk gyermekkori legjobb barátja, akivel egy albérletben él. A lány önállóan meghoz egy élet-halál döntést, majd amikor megbánja, amit tett, Márkot hibáztatja a történtekért. Innentől kezdve egyáltalán nem tudtam vele szimpatizálni. Ennél már csak az volt elképesztőbb, amikor még Dorina szülei is Márkot okolták.
És akkor említsünk meg egy negatívumot: ezek pedig a popkultúra elemeire történő utalások. Biztos, hogy akik hasonló zenéket hallgatnak/sorozatokat néznek, mint Márk, azoknak ezek az utalások hozzátesznek némi pluszt a történethez, de engem kifejezetten idegesítettek. Remélem, Tibi egyszer előrukkol egy olyan regénnyel, amelyből ezeket kihagyja, mert a ,,Túl szép” van olyan jó regény, hogy enélkül is tökéletesen megállja a helyét. :)

A regény több fontos tanulsággal zárul. Ha hibát követsz el az életben, akkor is van kiút. Olivér doppingol, kiesik az élsportból, de a regény végére megtalálja azt a hivatást, amelyben több örömöt lel, mint a versenyszerű úszásban:

,,Nem akarom újra azt az életet élni. Azt hittem, jó volt, de visszatekintve rájöttem, hogy nem volt az.” (Olivér)

Kiderül, milyen sokat jelent, ha a család és a barátok elfogadnak olyannak, amilyen vagy, mennyit számít az ő támogatásuk. Nekik köszönhetően Márk elkezd megváltozni, lefogyni, megnyílik, és kiállni saját magáért:

,,Változnom kell, elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Kövér? Igen. De nem rossz ember.” (Márk)

A regényben megismerhetjük a mássággal és egyéb előítéletekkel küszködők életét, akik végül előre lépnek a változás felé. Hiszen ,,[...] mi értelme van az életnek, ha mindig csak rettegünk valamitől?” – teszi fel a kérdést Márk, és igaza van.  :)

,,Mese nincs, élet van” – állapítja meg a fiú a regény elején. Én a regény végére úgy éreztem, hogy az ő életében mindkettő elfér egymás mellett. A vége happy end, ezt kár is tagadni. :)

(FSz)


http://www.goodreads.com/review/show/1481389051

https://www.instagram.com/p/BEn89N9Rv_b/

Kérdeztünk: Lawrence Block

English version

Ezen a héten Lawrence Block, a krimiírás nagymestere volt az Objektív vendége. Kérdeztük New Yorkról, a Bernie Rhodenbarr sorozatról és a forgatókönyvírásról is. Az interjúból az is kiderül, hogyan kötődik az író Magyarországhoz.

Számos regénye New Yorkban játszódik. Miért olyan különleges ez a város az Ön számára? Miért kedveli annyira, mint helyszínt?

New York az otthonom már évek óta. 1948-ban jártam itt először egy hétvégi kiruccanás alkalmával az apámmal, aki itt nőtt fel. Úgy gondolom, ott és akkor döntöttem el, hogy egyszer itt fogok élni. És itt is élek – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 1956 óta. Nehéz arra választ találni, hogy miért különleges ez a város számomra, vagy hogy miért olyan jó helyszíne a regényeimnek, de annyit elmondhatok, hogy a karaktereim nagyon is otthon érzik magukat itt.

A ,,Small Town” c. regénye a new yorkiak különböző reakcióit meséli el a szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatban. Ön hol tartózkodott akkor?

New Yorkban. Ez – gondolom, megértik – egy nagyon traumatikus esemény volt minden new yorki számára. Ekkora már megírtam egy nagyobb lélegzetvételű, több nézőpontú, New Yorkban játszódó regény egy részét. Egy olyan regényét, amit már több éve meg akartam írni, és ami hirtelen elavultá vált ezen megrendítő események hatására. Néhány hónap múlva azon kaptam magam, hogy visszatérek a regényhez, de a történet idejét a szeptember 11-i események következményeihez igazítottam.

Egyik sorozata egy betörőtől, Bernie Rhodenbarr-ról szól. Bernie egy betörő, aki bűnt követ el, még börtönbe is zárják, ennek ellenére egy szerethető karakter. Hogyan alkotta meg? Honnan jött a sorozat ötlete?

A karrierem mélypontján, egy nagyon nehéz időszakban jött az ötlet, amikor nem tudtam írni, illetve a már elkészült regényeimnek sem találtam kiadót. És mivel semmi mással nem foglalkoztam egész életemben, csak írással, ezért semmi másra nem voltam alkalmas. Megfordult a fejemben, hogy betöréssel kellene foglalkoznom. Senkit nem kell meggyőznöm, hogy alkalmazzon, én határozom meg a munkaidőmet, és lehetséges, sőt, kívánatos, hogy elkerülhetem a kontaktust a többi emberrel a munkám során – valójában ez az egész nagyban hasonlít az írók munkájára. Egészen addig elmentem, hogy megtanultam, hogyan nyithatom ki a saját ajtómat kulcs nélkül.

De aztán azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, mi történne, ha elkapnának. Úgy gondoltam, megúsznám feltételes szabadságvesztéssel, mivel korábban soha nem voltam büntetve. De mi lenne akkor, ha találnék egy halottat a házban, amit éppen kirabolni készülök? Ráébredtem, hogy ez komoly problémát jelentene, és a következő pillanatban rájöttem, hogy ebből egy könyv is készülhetne – így leültem megírni ,,A betörő, aki parókát viselt” c. regényt. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy Bernie mentett meg a bűnözéstől.

(bookline.hu)

Bernie-nek van egy antik könyvkereskedése. Miért pont antikvárium? Ön kedveli a régi könyveket?

Az első két kötetben (,,A betörő, aki parókát visel” és  ,A betörő a szekrényben”) Bernie-nek még nincs üzlete. De ahogy jobban megismertem rájöttem, hogy kell egy stabil háttér az életében. És az antikvárium tűnt a tökéletes üzletnek egy olyan fickó számára, mint Bernie, aki művelt és akinek – köszönhetően a betörésnek – nincs szüksége egy profitorientált vállalkozásra. Ahogy kiderült, több olvasóm is szeretne hasonló könyvkereskedést vezetni. (De azt nem tudom, hogy hányan szeretnének közülük betörők lenni.)

Bernie nagyon szeret olvasni. Mennyire fontos az Ön számára, hogy a betörő legyen a művelt és a zsaru a kevésbé okos?

Ez csak így alakult. És szerintem Ray Kirschmann okosabb, mint gondolnák.

Több történetében gyűjt valaki valamit (bélyeket, érméket, stb.). Mi áll a szereplők furcsa hobbijainak a hátterében?

Nos, mint a legtöbb írót, engem is ellát az életem azzal, amit felületes ismeretnek nevezhetünk. Sok mindenről tudok egy keveset, többek között a bélyeggyűjtésről és az numizmatikáról is. Hasonlóképpen tudok valamennyit a trópusi halak szaporításáról és felneveléséről – ez Leo Haig-t, a Chip Harrison sorozat két regényében felbukkanó nyomozót érdekli. (Nem hinném, hogy ezeket a könyveket kiadták Magyarországon.) (Valóban nem – a szerk.)

Bernie legjobb barátja a leszbikus Carolyn. Ez egy érdekes ötlet. Honnan jött?

Egy időben volt három nagyon közeli leszbikus barátom. Carolynba sűrítettem mindhármuk tulajdonságait. És úgy éreztem, hogy tökéletes barátja Bernie-nek: különböző neműek, de nem áll fenn az a veszély, hogy szexuális kapcsolatot folytatnának egymással.

A tenyerénél kivágott gumikesztyű. Honnan ez az ötlet? Kért tanácsot valaha is profi betörőktől?

Nem, a későbbi könyvekben Bernie ejtette ezt az ötletet az eldobható műanyag kesztyűk kedvéérét. Ismertem néhány embert, akik loptak, de ugyanígy ismertem zsarukat is – de nem adtak túl sok ötletet Bernie-nek vagy nekem.

Bernie-nek van egy farok nélküli macskája. Mi az igazság? Raffles egy manx macska avagy mégsem?  J

Ez egy jó kérdés. Bárcsak tudnám a választ.

2007-ben együtt írta Kar-wai Wonggal a ,,My Blueberry Nights - A távolság íze” c. film forgatókönyvét. Mennyiben különbözik egy forgatókönyv és egy regény írása? Könnyen együtt tud dolgozni más írókkal vagy rendezőkkel?

Teljesen más a kettő. Érdekes volt  Kar-wai Wonggal együtt dolgozni. Ez volt az első filmje, amit egy eredeti forgatókönyv alapján készített, és állandóan változtatott azon, hogy miről szóljon a történet. Ez frusztráló volt, de egyúttal része az ő kreativitásának. Számomra kényelmesebb a regényírás, hisz már az is elég nehéz, hogy a saját gondolataimat papírra vessem.

A Scott Frank által rendezett film, a ,,Sírok között” az Ön regényén alapszik. Mennyire könnyű ilyen esetben átadnia a forgatókönyvíró szerepét valaki másnak?

Úgy gondolom, hogy ilyen esetben a regény írójának két választása van. Vagy nem járul hozzá, hogy film készüljön a könyvéből – ez egy teljesen jogos döntés, és például Sue Grafton is élt vele –, vagy pedig teljesen lemond a beleszólás jogáról. Én ez utóbbit választottam, és Scott Frank adaptációjával meg voltam elégedve. Tetszik a legtöbb döntés, amit Scott Frank hozott, úgy érzem, az ő adaptációja megtartotta a könyv hangulatát és ízét. Liam Neeson pedig tökéletesen alakította Matthew Scuddert.

Időről időre felajánlja az olvasóinak, hogy ingyen letölthessék egy-egy történetét az Amazonról. Miért fontos Önnek, hogy ingyen adjon valamit az olvasóinak az illegális letöltések korában?

Nem tudom, hogy fontos-e. Egyrészt nyilvánvalóan promotálni szeretném az írásaimat, de ugyanakkor szeretném a hűséges olvasóimat megjutalmazni. Ezeket a letöltéseket a hírlevelemeben szoktam közzétenni, úgyhogy jó ötletnek tűnik most megemlíteni, hogy aki szeretne hírlevelet kapni tőlem, az feliratkozhat a lawbloc@gmail.com címen (tárgy: Newsletter-HU). Ennyi az egész, és természetesen ingyenes.

Szeret utazni és Magyarországon is járt már. Melyek a kedvenc helyei? Tervezi, hogy egyszer még visszatér?

Nagyon rövid időt töltöttünk Magyarországon, és csak Budapesten, de azt a néhány napot nagyon élveztem – habár mindez 20 évvel ezelőtt történt. Szeretnék visszatérni, habár az utóbbi időben már kevesebbet utazunk.

A felmenőim egy része Magyarországról származik. Az apai dédnagyapám, Leopold Block ott élt, mielőtt az USA-ba emmigrált volna 1888 körül. Ha jól tudom, a vasútnál dolgozott. A nagyapám, Louis Block talán Budapesten született vagy közvetlenül azután, hogy a család New Yorkba ért; a feljegyzéseink elég pontatlanok. De bárhogy is volt, úgy tűnik, van kapcsolatom Magyarországgal.

Ön az egyik leghíresebb krimiíró. De kik az Ön kedvenc írói?

Ó, nagyon sok van! Megemlítek néhány nagyon kedves barátot, akik bár már nem élnek, de még mindig nagyon kedvesek a számomra, és még mindig elérhetőek a nagyszerű könyveiken keresztül: Donald E. Westlake, Ross Thomas, Evan Hunter.

Jelenleg min dolgozik?

Az időm nagy részét azzal töltöm, hogy a korábbi munkáimat újra publikáljam – korai misztikus történeteket a ,,Classic Crime Library” részeként, álnéven írott korai munkáimat a ,,Collection of Classic Erotica” sorozatban. És habár úgy gondolom, hogy már nem fogok új regényt írni, mégis van valami a tarsolyomban. De nem szeretek bővebben beszélni ezekről a folyamatban lévő projektekről.

Arnold Lee munkája