Kérdeztünk: Lawrence Block

English version

Ezen a héten Lawrence Block, a krimiírás nagymestere volt az Objektív vendége. Kérdeztük New Yorkról, a Bernie Rhodenbarr sorozatról és a forgatókönyvírásról is. Az interjúból az is kiderül, hogyan kötődik az író Magyarországhoz.

Számos regénye New Yorkban játszódik. Miért olyan különleges ez a város az Ön számára? Miért kedveli annyira, mint helyszínt?

New York az otthonom már évek óta. 1948-ban jártam itt először egy hétvégi kiruccanás alkalmával az apámmal, aki itt nőtt fel. Úgy gondolom, ott és akkor döntöttem el, hogy egyszer itt fogok élni. És itt is élek – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 1956 óta. Nehéz arra választ találni, hogy miért különleges ez a város számomra, vagy hogy miért olyan jó helyszíne a regényeimnek, de annyit elmondhatok, hogy a karaktereim nagyon is otthon érzik magukat itt.

A ,,Small Town” c. regénye a new yorkiak különböző reakcióit meséli el a szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatban. Ön hol tartózkodott akkor?

New Yorkban. Ez – gondolom, megértik – egy nagyon traumatikus esemény volt minden new yorki számára. Ekkora már megírtam egy nagyobb lélegzetvételű, több nézőpontú, New Yorkban játszódó regény egy részét. Egy olyan regényét, amit már több éve meg akartam írni, és ami hirtelen elavultá vált ezen megrendítő események hatására. Néhány hónap múlva azon kaptam magam, hogy visszatérek a regényhez, de a történet idejét a szeptember 11-i események következményeihez igazítottam.

Egyik sorozata egy betörőtől, Bernie Rhodenbarr-ról szól. Bernie egy betörő, aki bűnt követ el, még börtönbe is zárják, ennek ellenére egy szerethető karakter. Hogyan alkotta meg? Honnan jött a sorozat ötlete?

A karrierem mélypontján, egy nagyon nehéz időszakban jött az ötlet, amikor nem tudtam írni, illetve a már elkészült regényeimnek sem találtam kiadót. És mivel semmi mással nem foglalkoztam egész életemben, csak írással, ezért semmi másra nem voltam alkalmas. Megfordult a fejemben, hogy betöréssel kellene foglalkoznom. Senkit nem kell meggyőznöm, hogy alkalmazzon, én határozom meg a munkaidőmet, és lehetséges, sőt, kívánatos, hogy elkerülhetem a kontaktust a többi emberrel a munkám során – valójában ez az egész nagyban hasonlít az írók munkájára. Egészen addig elmentem, hogy megtanultam, hogyan nyithatom ki a saját ajtómat kulcs nélkül.

De aztán azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, mi történne, ha elkapnának. Úgy gondoltam, megúsznám feltételes szabadságvesztéssel, mivel korábban soha nem voltam büntetve. De mi lenne akkor, ha találnék egy halottat a házban, amit éppen kirabolni készülök? Ráébredtem, hogy ez komoly problémát jelentene, és a következő pillanatban rájöttem, hogy ebből egy könyv is készülhetne – így leültem megírni ,,A betörő, aki parókát viselt” c. regényt. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy Bernie mentett meg a bűnözéstől.

(bookline.hu)

Bernie-nek van egy antik könyvkereskedése. Miért pont antikvárium? Ön kedveli a régi könyveket?

Az első két kötetben (,,A betörő, aki parókát visel” és  ,A betörő a szekrényben”) Bernie-nek még nincs üzlete. De ahogy jobban megismertem rájöttem, hogy kell egy stabil háttér az életében. És az antikvárium tűnt a tökéletes üzletnek egy olyan fickó számára, mint Bernie, aki művelt és akinek – köszönhetően a betörésnek – nincs szüksége egy profitorientált vállalkozásra. Ahogy kiderült, több olvasóm is szeretne hasonló könyvkereskedést vezetni. (De azt nem tudom, hogy hányan szeretnének közülük betörők lenni.)

Bernie nagyon szeret olvasni. Mennyire fontos az Ön számára, hogy a betörő legyen a művelt és a zsaru a kevésbé okos?

Ez csak így alakult. És szerintem Ray Kirschmann okosabb, mint gondolnák.

Több történetében gyűjt valaki valamit (bélyeket, érméket, stb.). Mi áll a szereplők furcsa hobbijainak a hátterében?

Nos, mint a legtöbb írót, engem is ellát az életem azzal, amit felületes ismeretnek nevezhetünk. Sok mindenről tudok egy keveset, többek között a bélyeggyűjtésről és az numizmatikáról is. Hasonlóképpen tudok valamennyit a trópusi halak szaporításáról és felneveléséről – ez Leo Haig-t, a Chip Harrison sorozat két regényében felbukkanó nyomozót érdekli. (Nem hinném, hogy ezeket a könyveket kiadták Magyarországon.) (Valóban nem – a szerk.)

Bernie legjobb barátja a leszbikus Carolyn. Ez egy érdekes ötlet. Honnan jött?

Egy időben volt három nagyon közeli leszbikus barátom. Carolynba sűrítettem mindhármuk tulajdonságait. És úgy éreztem, hogy tökéletes barátja Bernie-nek: különböző neműek, de nem áll fenn az a veszély, hogy szexuális kapcsolatot folytatnának egymással.

A tenyerénél kivágott gumikesztyű. Honnan ez az ötlet? Kért tanácsot valaha is profi betörőktől?

Nem, a későbbi könyvekben Bernie ejtette ezt az ötletet az eldobható műanyag kesztyűk kedvéérét. Ismertem néhány embert, akik loptak, de ugyanígy ismertem zsarukat is – de nem adtak túl sok ötletet Bernie-nek vagy nekem.

Bernie-nek van egy farok nélküli macskája. Mi az igazság? Raffles egy manx macska avagy mégsem?  J

Ez egy jó kérdés. Bárcsak tudnám a választ.

2007-ben együtt írta Kar-wai Wonggal a ,,My Blueberry Nights - A távolság íze” c. film forgatókönyvét. Mennyiben különbözik egy forgatókönyv és egy regény írása? Könnyen együtt tud dolgozni más írókkal vagy rendezőkkel?

Teljesen más a kettő. Érdekes volt  Kar-wai Wonggal együtt dolgozni. Ez volt az első filmje, amit egy eredeti forgatókönyv alapján készített, és állandóan változtatott azon, hogy miről szóljon a történet. Ez frusztráló volt, de egyúttal része az ő kreativitásának. Számomra kényelmesebb a regényírás, hisz már az is elég nehéz, hogy a saját gondolataimat papírra vessem.

A Scott Frank által rendezett film, a ,,Sírok között” az Ön regényén alapszik. Mennyire könnyű ilyen esetben átadnia a forgatókönyvíró szerepét valaki másnak?

Úgy gondolom, hogy ilyen esetben a regény írójának két választása van. Vagy nem járul hozzá, hogy film készüljön a könyvéből – ez egy teljesen jogos döntés, és például Sue Grafton is élt vele –, vagy pedig teljesen lemond a beleszólás jogáról. Én ez utóbbit választottam, és Scott Frank adaptációjával meg voltam elégedve. Tetszik a legtöbb döntés, amit Scott Frank hozott, úgy érzem, az ő adaptációja megtartotta a könyv hangulatát és ízét. Liam Neeson pedig tökéletesen alakította Matthew Scuddert.

Időről időre felajánlja az olvasóinak, hogy ingyen letölthessék egy-egy történetét az Amazonról. Miért fontos Önnek, hogy ingyen adjon valamit az olvasóinak az illegális letöltések korában?

Nem tudom, hogy fontos-e. Egyrészt nyilvánvalóan promotálni szeretném az írásaimat, de ugyanakkor szeretném a hűséges olvasóimat megjutalmazni. Ezeket a letöltéseket a hírlevelemeben szoktam közzétenni, úgyhogy jó ötletnek tűnik most megemlíteni, hogy aki szeretne hírlevelet kapni tőlem, az feliratkozhat a lawbloc@gmail.com címen (tárgy: Newsletter-HU). Ennyi az egész, és természetesen ingyenes.

Szeret utazni és Magyarországon is járt már. Melyek a kedvenc helyei? Tervezi, hogy egyszer még visszatér?

Nagyon rövid időt töltöttünk Magyarországon, és csak Budapesten, de azt a néhány napot nagyon élveztem – habár mindez 20 évvel ezelőtt történt. Szeretnék visszatérni, habár az utóbbi időben már kevesebbet utazunk.

A felmenőim egy része Magyarországról származik. Az apai dédnagyapám, Leopold Block ott élt, mielőtt az USA-ba emmigrált volna 1888 körül. Ha jól tudom, a vasútnál dolgozott. A nagyapám, Louis Block talán Budapesten született vagy közvetlenül azután, hogy a család New Yorkba ért; a feljegyzéseink elég pontatlanok. De bárhogy is volt, úgy tűnik, van kapcsolatom Magyarországgal.

Ön az egyik leghíresebb krimiíró. De kik az Ön kedvenc írói?

Ó, nagyon sok van! Megemlítek néhány nagyon kedves barátot, akik bár már nem élnek, de még mindig nagyon kedvesek a számomra, és még mindig elérhetőek a nagyszerű könyveiken keresztül: Donald E. Westlake, Ross Thomas, Evan Hunter.

Jelenleg min dolgozik?

Az időm nagy részét azzal töltöm, hogy a korábbi munkáimat újra publikáljam – korai misztikus történeteket a ,,Classic Crime Library” részeként, álnéven írott korai munkáimat a ,,Collection of Classic Erotica” sorozatban. És habár úgy gondolom, hogy már nem fogok új regényt írni, mégis van valami a tarsolyomban. De nem szeretek bővebben beszélni ezekről a folyamatban lévő projektekről.

Arnold Lee munkája

Lawrence Block interview

magyar verzió

This week our guest is Lawrence Block, the grand master of detective novels. We asked him about New York, the Bernie Rhodenbarr series and script writing. You can even find out how he is attached to Hungary.

Many of your novels take place in New York. Why is this city so special for you? Why do you like it as a location?

New York has been my home for many years. I visited in 1948, on a weekend trip with my father, who grew up there, and I think I must have decided then and there that this was where I would someday live. And I have lived there, though not without interruptions, since 1956. It’s hard to say what makes it special for me, or why I find it such a good setting for fiction, but I can tell you that the characters I find myself writing about seem to be very much at home there.

Your novel ”Small Town” is about New Yorkers’ different responses to the tragic events of 9/11. Where were you at that time?

In New York. It was, as I’m sure you can appreciate, an extremely traumatic event for all New Yorkers. At the time I had written a portion of a big multiple-viewpoint New York novel, one I’d wanted to write for years, and it seemed to me to have suddenly been rendered obsolete by this transformative event. After some months, I found myself returning it, but repositioning it, setting its time-frame in the aftermath of 9/11.

One of your series is about a burglar, Bernie Rhodenbarr. Bernie is a burglar who commits crime, even spends time in jail. In spite of this he is a likeable character. How did you come up with him? Where did this series idea come from?

It came at the lowest point of my career, during a difficult time when I could not get books written or find a publisher for ones I’d completed. And I’d done nothing but write all my adult life, so I was qualified for nothing else. I found myself considering burglary as a career. You don’t have to persuade someone to hire you, you can set your own hours, its possible and even desirable to avoid human contact when you work – in fact, it’s a lot like the life of a freelance writer. I even went so far as to teach myself to open my own door without a key. But then I found myself wondering what would happen if I were caught, and thought I’d probably get off with a suspended sentence as I’d never been arrested previously. But what if there were a dead body in the house I was burgling? I realized that would be a problem, and in the next breath I realized it would be a book – and sat down to begin writing Burglars Can’t Be Choosers. So I think it’s safe to say that Bernie saved me from a life of crime!

(goodreads.com)

Bernie has an antiquarian bookstore. Why an antiquarian bookstore? Do you like old books?

In the first two books, Burglars Can’t Be Choosers and The Burglar in the Closet, Bernie didn’t have the store. But as I got to know him, I realized he needed more stability in his life. And a secondhand bookstore struck me as the perfect business for a fellow like Bernie, who’s a cultured chap and who – thanks to burglary – doesn’t need the store to be a profitable enterprise. And, as it turns out, a good number of readers have fantasies of running just such a shop. (But I don’t know that all of them would want to be burglars.)

Bernie likes to read a lot. How important is it for you that the burglar is literate and the cop is not very bright?

It’s just the way it turned out. And I suspect Ray Kirschmann is brighter than you may suspect.

In many stories someone collects something (stamps, coins, etc.). What are the backgrounds to these strange hobbies you give your characters?

Well, like most writers, my own personal history supplies me with what you might call a smattering of ignorance. I know a little bit about quite a few things, and that includes philately and numismatics. Similarly, I know a little about tropical fish – the breeding and raising of which is a concern of Leo Haig, the private detective in two of the Chip Harrison novels. (I don’t believe they’ve been published in Hungary.)

Carolyn is Bernie’s best friend and a lesbian. This is an interesting idea. Where did it come from?

At the time, there were at least three lesbians with whom I had close friendships. Carolyn combines elements of all three. And I felt she’d make a perfect best friend for Bernie; they’re of different genders, yet there’s no danger they’ll become sexually involved.

The palm removed rubber gloves. Where did this idea come from? Have you ever consulted with professional burglars for information?

No, and in recent books Bernie has dropped that item from his repertoire in favor of disposable gloves of plastic film. I have in fact known a few fellows who used to steal things, just as I’ve known a few who used to be cops – but they haven’t provided all that much in the way of tips for Bernie, or for me.

Bernie has a tailless cat. What is the truth: is Raffles a Manx or not? J

Now that’s a good question. I wish I knew.

In 2007 you co-wrote the script of the film “My Blueberry Nights” with Wong Kar-wai. How different is it to write a script than a novel? Can you easily work together with other writers or directors?

It’s very different. WKW was interesting to work with; this was the first film he ever made with an actual script, and he kept changing his mind as to what the story would be about. This was frustrating, but part of his own creative process. I’m more comfortable writing prose fiction, and find it difficult enough just transferring my own vision to the page.

The film by Scott Frank “A Walk Among the Tombstones” is based on your novel. Is it easy for you to let someone else write a script using your story?

It seems to me that the writer of a novel has two choices. He can either decline to let it be filmed – a legitimate choice, and one made by Sue Grafton, for example – or let go of control entirely. I took the latter course, and with Scott Frank’s adaptation of A Walk Among the Tombstones feel I was very well served. I’m pleased with most of the choices Scott Frank made, feel his was a sensitive adaptation that preserved the tone and flavor of the book, and thought Liam Neeson was quite perfect as Matthew Scudder.

From time to time you give your readers the chance to download one of your stories for free on Amazon. Why is it important for you to give something for your readers free of charge in the age of illegal downloading?

I don’t know that it’s important. I have a promotional purpose in mind, obviously, and like to reward loyal readers. As I believe you know, I’m apt to announce these giveaways in my newsletter, and this might be a good time to mention that anyone who’d like to receive it may do so by sending an email to lawbloc@gmail.com, with “Newsletter–HU” in the subject line. That’s all it takes, and of course it’s free.

You love travelling. You have already visited Hungary. What were your favourite places? Do you plan coming back for another visit?

We were very briefly in Hungary, and only in Budapest, and enjoyed our several days there very much – but that was 20 years ago. I would like to return, although we’ve been traveling less in recent years. And I do have ancestral ties to Hungary. My paternal great grandfather, Leopold Block, lived there before emigrating to the US around 1888. I understand he had some position with the railroad. My grandfather, Louis Block, may have been born in Budapest himself, or may have been born after the family reached New York; records are unclear. But either way I would seem to have a connection to the place.

You are one of the most famous detective writers. But who are your favourite writers?

Ah, there are so many. But I will mention a couple of very dear friends, all gone now, but still very dear to me, and still available to me and others through their fine books. Donald E. Westlake, Ross Thomas, Evan Hunter.

What are you working on currently?

Much of my time these days is spent republishing early work of mine – early mystery novels as part of the Classic Crime Library, early pseudonymous work in the Collection of Classic Erotica. And, while I keep thinking I’m done writing new fiction, I have something in the works. But I don’t like to talk about such projects until they’re completed.

drawing by Arnold Lee

Olvastunk: A marsi

(Kép: Petőházi Emese) 

Egy újabb könyvajánló Melindától: ezúttal ,,A marsi” c. regény következik a sorban. Hogy miért döntött e kötet elolvasása mellett? Jöhetnénk azzal, hogy ez egy bestseller, amelyből film (,,Mentőexpedíció”) is készült, de a fő lökést mégis az adta meg, hogy Andy Weir néhány héttel ezelőtt szóba állt velünk. Ez pedig – valljuk be – nem gyakran fordul elő a magunkfajta bloggerek életében. ☺ Néhány nap múlva pedig Horváth Zoltánt, a ,,Mentőexpedíció” egyik magyar munkatársát faggattuk a forgatásról.

A kötet Mark Watney, a Marson ragadt űrhajós magányosan eltöltött hónapjairól szól. A regény tele van műszaki és kémiai leírásokkal, de ez senkit se riasszon el! Mindenért kárpótol az író humora, amely végigvonul az egész regényen. Az olyan megjegyzések, mint pl. ,,naponta ötször el kell slattyognom a marsjáróhoz, hogy megnézzem az e-maileket, mert a NASA ugyan el tud juttatni egy üzenetet a Földről a Marsra, de arra már nem képes, hogy arrébb vigye még tíz méterrel, a Lakba” vagy ,,A képernyő még azelőtt elsötétült, hogy kiléptem volna a légzsilipen. [...]Lehet, hogy írok majd egy vásárlói értékelést. „A terméket a Mars felszínére hoztam. Nem működött. 0/10”.” minden hosszadalmas technikai leírás végigolvasását kiegyenlítik. ☺

Aki úgy dönt, belevág a könyv elolvasásába, tartson egy kis szünetet az 501. SOL-nál, és készítsen magának egy finom ,,kis semmi teát”. A receptet megtalálja az 501. naplóbejegyzés első bekezdésében. ☺

• • •

˜

Teljes lelkesedés: ez következik most. Andy Weir olyan zseniálisan fordította tetejére a szokásos hőssztorikat, hogy nem is tehetek mást, mint hogy imádjam. ☺

Az olvasott könyvekről mindig jegyzeteket készítek, hogy felkészülten vágjak bele az ajánlók írásába. ☺  Az első mondat, amit ehhez a regényhez lejegyeztem, ez volt: „Imádom Mark Watney-t! ☺” Ez a hozzáállásom végig kitartott, és maximálisan illett is a történethez, mert pontosan kifejezi, mit gondolt az egész világ erről a fickóról, aki egy buta szerencsétlenséget követően a Marson ragadt, méghozzá teljesen egyedül. A regény pedig arról szól, hogyan próbálja a NASA megmenteni.

Bár minden karakter szuperül felépített, annak ellenére, hogy kevés szerepet kapnak, egyetlen olyan van, akit igazán mélyen megismerhetünk: maga Mark Watney. Szerintem ez így tökéletes. Mark a középpont, és ott a „tömeg” (gyakorlatilag minden más ember), akik a megmentésén fáradoznak, és jobbára csak annyit látunk belőlük, amennyit Markért tesznek. És hogy miért imádom Markot? Nem a szerencsétlen helyzete miatt, vagy mert ő a főszereplő, hanem azért, ahogy végigcsinálta ezt az egészet. Na, az valami fantasztikusan, zseniálisan – természetes volt. Egyszerűen elképesztő, hogy szinte sosem rinyált, hisztizett, és nem a problémákra, hanem a megoldásra koncentrált. Mindezt humorral tette, ami, amennyiben létezik Isten, valóban az ő ajándéka azért, hogy túléljünk, bármi is történik velünk. Mark pedig mindvégig humorral vetette bele magát a barkácsolásba, az élete kockáztatásába, hogy végül hazajusson, és ebben nem volt semmi kényszer, nem erőltette magára, egyszerűen ilyen volt, és kész. Lazán írhatnék még jó néhány mondatot Mark Dicsőítése cím alatt, de ennyi azt hiszem bőven elég. ☺

Mark valóban belopta magát a szívembe, de amiért igazán imádtam a történetet, az a bevezetőmben is említett átfordítás. Annyi könyvvel, fimmel, mesével találkozhatunk, amikor a hős vagy néhány segítője elindul, hogy megmentse a világot. „A marsi”-ban meg mi történik?! A világ próbál megmenteni egyetlen egy embert. Zseniális, fantasztikus, teljesen odáig vagyok érte! ☺ A NASA dolgozik a problémán, de közben az egész világ figyelemmel követi az eseményeket és szurkolnak a férfiért. Egyetlen ember ügye volt ez a marsi szerencsétlenség – meg az egész világé. És hogy miért is tartom ezt olyan zseniálisnak? Mert nem arról olvasunk, hogy milyen romlott, meg korrupt, meg rossz a világ a benne élő összes emberrel együtt, hanem kivételesen az emberiség pozitív oldala kapott itt kulcszerepet. Mark, a kitartó, humoros férfi; a NASA alkalmazottai, akik alvás helyett azon fáradoznak, hogy kitalálják, miként menthetnék meg ezt az embert; az Ares3 legénységének bátorsága; és azok, akik csak nézőként követték nyomon és izgultak a marsiért. Ez tényleg valami nagyszerű és fenomenális, és lassan már kifogyok a méltató jelzőkből, de tudnám még folytatni, mert hihetetlenül bejött nekem ez az egész. ☺

Mark családja csak említés szintjén bukkan elő, ami véleményem szerint megint csak helyes döntés volt az író részéről. Nem egy családi drámát olvasunk, a szülők beolvadtak a „világba”. Mert ez tényleg kétpólusú történet volt: Marké és a világé, a szülők aggodalmának mélyebb kifejtése csak megbontotta volna ezt a szép egységet.

Talán senki sem lepődik meg, ha azt mondom, ezt a könyvet mindenkinek ajánlom. ☺ Aki izgalmakra vágyik, itt bőven akad, és emelett talán egy kicsit visszanyerheti az emberiségbe vetett hitét is. ☺

-F.Szilvi/S.Melinda-

Kérdeztünk: Horváth Zoltán

Mi, akik készen kapjuk a filmeket, talán el sem tudjuk képzelni, milyen sok munkába kerül megtervezni és összeállítani a helyszíneket, díszleteket, megtalálni a megfelelő tárgyakat. Horváth Zoltán, aki többek között az Andy Weir regénye alapján készített film, a ,,Mentőexpedíció” egyik berendezője volt, mesél nekünk erről a világról. ☺

Hogyan válhat valakiből berendező? Milyen képzettséget kell megszereznie? Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a munkának?

Berendező képzés nincs jelenleg, én anno berendező gyakornokként kezdtem a Mafilmnél. Akkor elvégeztem egy 3 éves ún. OPAKFI képzést (Optikai-Akusztikai-Film- és Színháztechnikai Főiskola), ahol megtanultam az összes filmes szakrészleg munkáját a jelmeztervezéstől a filmelőhívásig, vágásig stb. Természetesen tanultunk filmesztétikát és művészettörténetet is. Egyébként jó szervezés, logisztikai képesség, jó kommunikáció és kitartás, jó ízlés stb., sok minden kell hozzá.

Előnyei: érdekes, változatos életmód. Sok külföldi és vidéki munka, ingergazdag, nem unalmas munka. ”Mindenhez értünk kicsit, mégsem értünk semmihez” – ezt szoktuk mondani viccesen.

Hátrányai ugyanazok, melyek az előnyei: a sok távollét otthonról nem segíti elő a családi életet – sok feszültség adódik a sok távollét miatt. Nem lehet tervezni biztosan mozit, színházat vagy hétvégi programot, mert lehet, hogy egy forgatás miatt kútba esik minden tervünk.

Első filmje az 1985-ben forgatott Wolfgang Petersen film, a ,,Kedves ellenségem” c. sci-fi volt, amelyet Magyarországon forgattak volna, de a produkció végül átkerült Németországba. Milyen emlékei vannak erről a munkáról?

Az  ,,Enemy Mine” című első film akkor az első  nagyobb sci-fi munka volt, ezért volt érdekes és izgalmas részt venni benne. Sok fantázia kellett, hogy milyen tárgyakból tudjuk összehozni az adott díszletelemeket. Jó hangulatú stáb volt, kár, hogy mire felépült az űrállomás, kiderült, külföldön fogják forgatni.

A ’90-es években a ,,Friderikusz show” egyik berendezője volt. A show akkor Magyarországon az egyik legnézettebb műsornak számított. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? Melyik volt a kedvenc adása?

A kedvenc Friderikusz műsorom egy karácsonyi show volt, ahol az akkor még kicsi lányaim részt vettek, mint nézők. Ez egy gyerek show volt, ahol Robin Williams volt a sztár fellépő, de volt a 101 Kiskutya rész is, ahol igazi dalmata kölykök, Szörnyella de Frász és minden volt. Fantasztikus hangulat és gyerekzsivaj, imádtam őket!!

Mennyiben különbözik egy tévés produkció és egy film berendezése?

Ha tévés show-ról beszélünk, az teljesen más műfaj, mint a filmezés. Pláne, ha élő adást csinál az ember, ott nem lehet hibázni, a filmben viszont lehet ismételni vagy korrigálni. A filmezést jobban szeretem.

A ,,Csodálatos Júlia” c. film forgatásán olyan szakemberekkel dolgozott együtt, mint Szabó István rendező és Koltai Lajos operatőr. Milyen volt velük a forgatás?

Igen, Szabó Istvánékon kívűl azért ott voltak még Anette Bening, Jeremy Irons, Michael Gambon, fantasztikus színészek. Pontosság, alázat, szövegtudás, mindez, ami jellemző a nagy formátumú színészekre, tisztelik egymást, alázattal és profizmussal végzik munkájukat. Szabó a leghumánusabb rendező, aki tudja, mit fog forgatni, semmit nem kér feleslegesen, Pazar ízlése van, profi szakember. Megkövetel mindent másoktól,de ugyanúgy maga is a maximumot adja. E nagy sztárok közelében csodálatos és örömteli dolgozni. Szép munka volt!

Megkapja az instrukciókat a látványtervezőtől. Mi ilyenkor az első teendője?

Rajzot, modellt vagy referenciaképeket kapunk a látványtervezőtől, melyeket átbeszélünk. Eldöntjük, hogy találunk szóban forgó díszletelemeket, vagy csináltatnunk kell, előfordul,  hogy külföldi kellékraktárokból beszállítjuk a tárgyakat. Lényeges a film hangulatvilága, milyen színeket kell alkalmazni, milyen világítás, meleg vagy hideg fények lesznek előtérben stb.

Volt-e olyan, amikor nehezen sikerült megszereznie valamilyen tárgyat egy forgatásra? ☺

Igen, sokszor a rendező rögtönöz, akkor azonnal cselekedni kell… Kértek már toronyórát lánccal, ahogy a mondásban van… Csináltattam már éjszaka koszorút egy forgatásra, és szedtünk már össze hajnalban kiskacsákat egy tóról, hogy vigyük filmezni őket. Szóval sok történet van, kevés lenne az éjszaka elmesélni…

Felröppent a hír, hogy Kurt Russel ,,Az aljas nyolcas” c. film forgatása során – véletlenül – egy 145 éves akusztikus gitárt tört össze a másolat helyett. Előfordulhat ekkora mulasztás? Miért van szükség eredeti darabokra (is) a forgatásokon?

Nem kell és nem szabad(na) eredeti tárgyakat használnunk díszletben, viszont néha kézenfekvő, nincs idő lemásolni, legyártani stb. Például sokszor használok eredeti antik festményeket díszletben. Nyugtalanok ugyan az éjszakáim, félek, hogy ellopják vagy megsérül. Szóval veszélyes játék, de néha elkerülhetetlen.

A ,,Die Hard – Drágább, mint az életed” c. akciófilm forgatásán is részt vett. Itt milyen kihívásaik voltak a díszlet elkészítésekor?

Kiskunlacházán egy elhagyott katonai bázison kellett létrehoznunk Pripjaty városát, amely a csernobili baleset után kiürítésre került, evakuálták a város lakosságát. Azóta egy szellemváros, otthagyott épületekkel, vidámparkkal, nyitvahagyott lakásokkal. Óriási díszlet volt, vidámparkot, dodzsemparkot, körhintát építettünk. Elhagyott házakat, kultúrtermeket, lakásokat kellett létrehozni. Izgalmas, kemény, de szép munka volt. Egyébként minden díszletünket vagy felgyújtották vagy felrobbantották… Meg kell nézni a filmet!

(InterCom)

Dolgozott a ,,Mentőexpedíció” berendezésén Arthur Max-szal és Celia Bobakkal. A magyarországi forgatási helyszíneket Etyeken és a Bálnában állították fel. Mik voltak a legnagyobb kihívások a felvételek során? Ilyenkor hány emberrel kell egyeztetnie, mielőtt elkészül a végleges díszlet és berendezés? A színészeknek van beleszólásuk ebbe?

Sok szakembernek kell összedolgoznia, egyeztetnie egy díszlet építésekor. Megvan a sorrend, előszőr épülnek a falak és a technikai-világítás berendezések, utána jön a részletgazdagabb, apróbb és funkcionális tárgyak, díszletelemek beépítése. Minden részlegnek külön felelőse van, nekik kell egyeztetni és a munkákat ütemezni. A színészeknek semmi beleszólásuk nincs a díszletekbe, különleges esetektől eltekintve (pl. amikor valami akció van, akkor a színésznek megmutatjuk, hogy mit és hogyan kell használnia, pl. egy csónak, vagy egy autó, amit vezetnie kell, vagy egy nyereg milyen legyen, ha lóra ül stb).

Megfelelni nap mint nap a külföldi, amerikai és angol szakemberek, tervezők és a rendező igényeinek, magyar körülmények közt… Na, ez a legnagyobb kihívás, mindig bizonyítani, hogy mi is meg tudjuk csinálni azt, amelyet a film fellegvárában, nyugaton tudnak. Szóval keményen kell dolgozni éjjel-nappal.

Jelenleg a Szász János rendezésében készülő ,,Sóhajok hídja” c. filmen dolgozik, amely a Léderer-ügyként elhíresült gyilkosságot dolgozza fel. Szöllősi Géza és Végvári Zsófia látványtervezők milyen koncepcióval álltak elő?

Az említett látványtervezők már nincsenek a produkcióban, szerepüket Valcz Gábor és Varga Anikó tervezők vették át.

Itt a koncepció: az  1920-as évek Magyarországának egy szegmensét megmutatni, amolyan „Szász Jánosos szemmel”. Neki egy különleges jelképrendszere van, egy nagyon sötét, nyomasztó atmoszféra járja át a filmet, ez a hangulat nyomja rá a bélyegét az összes díszletre. Most éppen egy vágóhídon forgatunk, ahová marhákat terelnek be és dolgozzák fel őket. Nagyon szép díszletek vannak a kuplerájtól kezdve a csendőrségi laktanyáig. Szép, izgalmas munka, tehetséges szakemberekkel és jó színészekkel (Grillus Dorka, Nagy Zsolt, Hegedűs D. Géza). Jó köztük lenni!

Sóhajok Hídja - kupleráj

Marsi környezet, egy húszas évekbeli bordély… Látványvilág szempontjából melyik a kedvenc korszaka? Van olyan kor, amibe szívesen visszalátogatna a jövőbeni munkái során? ☺

Szívesen csínálnék még egy nagy történelmi filmet, olyasmit, mint a  ,,Hídember”. Szeretem a 19. századi Magyarországot, az a kedvenc korom, valamint szeretem a századfordulót, a szecessziót. Körülbelül, amit most csinálok.

A következő munkája az első amerikai kolóniáról fog szólni. Hol fogják forgatni? Hogyan készül erre a munkára?

A film 80 százalékát Vértesacsán, egy indián faluban fogják forgatni, azt kell kompletten berendeznünk. Már kezdünk referenciákat gyűjteni arról a korról, a tárgyakról, csónakokról, állatokról, foglalkozásokról. Pl. berendezünk majd kovácsműhelyt, fazekasműhelyt, gyógynövényest, íjkészítőt stb. Sok korabeli enterieurt a 17. századi kornak megfelelően. A film április végén kezdődik és szeptember elejéig tart.

Ezután talán el tudok menni egy kicsit nyaralni/őszezni…

Horváth Zoltán, mint NASA szóvívő :)

The Martian 1

The Martian 2

The Martian 3

The Martian 4

Sóhajok Hídja - csendőr iroda

Sóhajok Hídja - Moulin Rouge

Sóhajok Hídja - vidéki kocsma

Az interjúkban szereplő fotókat, a jelzetten kívül, Horváth Zoltán bocsátotta rendelkezésünkre. Andy Weirrel készült mini interjúnkat itt olvashatjátok. 

Olvastunk: Szikraváros

Posztapokaliptikus történetekből nincs hiány a könyvpiacon, aminek én kifejezetten örülök, mert imádom ezt a műfajt. Számomra mindig érdekes, hogy a különböző írók miként gondolják el a jövőt. Ezekben a történetekben mindig történik egy katasztrófa, ami miatt majdnem kihal az emberiség, a karakterek pedig egy egészen új világban próbálnak boldogulni. Jeanne DuPrau ifjúsági regénye is pontosan erről szól – csak a szereplőknek fogalmuk sincs arról, hogy ők egy „új világ” részesei.

Szikraváros népe sokáig gondtalanul éldegél a föld mélyén. Ez utóbbi ténnyel ők nincsenek tisztában – valójában nem tudják, hogy bármi is létezne saját városukon kívül. A szép időknek azonban vége szakad: a világításért felelős generátor egyre többször csődöt mond, örök sötétséggel fenyegetve a lakókat. Készleteik is egyre fogyóban: ételek, vitaminok, ruházatok, és legfőképpen a villanykörte hiányzik. A Polgármester egyre csak nyugtatja az embereket, ám lassan nyilvánvalóvá válik, hogy komoly a baj.

A regény főszereplője Lina Mayfleet és Doon Harrow. A történet kezdetén épp a Sorsolás napján vesznek részt. Ez az iskolai éveik végén történik, ekkor tizenkét évesek. Azt pedig már megtanultuk a jövőben játszódó YA-kból, hogy a pályaválasztás elég különös módon zajlik, itt azonban talán a legkegyetlenebb. J Cetlikre írnak fel egy-egy foglalkozást. A Polgármester egy zsákot tart a gyerekek elé, ahonnan kihúzzák a papírdarabot, és azt az állást töltik majd be, ami azon szerepel.

Lina – egy kissé körülményesen – hírvívő lesz, míg Doon csatornamunkás. Előbbi üzeneteket szállít az emberek között, míg utóbbi – értelemszerűen – a csatornában dolgozik.

Lina szenilis nagymamája egy nap megtalálja a papírlapra írt Utasításokat, ám Lina kíshúga, Poppy megrágja, így nem tudják elolvasni. Lina sejti, valami fontosat talált, ám Doonon, és egy Clary nevű nőn kívül senki más nem gondolja így. Végül Lina és Doon vetik bele magukat igazán a kutatásba, mert úgy vélik, az Utasítások talán megmutatják a kifelé vezető utat a gyorsan hanyatló Szikravárosból…

Már az első oldalaktól érezhetővé vált a türelmetlenség, a feszültség, hogy a város vajon mikor borul örök sötétségbe. A történet teljesen bevont, és minden egyes áramszünet alkalmával együtt izgultam a szereplőkkel, vajon visszatér-e még a fény.

Mint a legtöbb, hasonló zsánerben íródott történetben, a várost itt is olyan terület veszi körül, ami ha nem is tiltott, de nem ajánlatos kimenni oda, ugyanis csak a végtelen sötétség húzódik arra. Érdekes, hogy a posztapokaliptikus történeteknél szinte mindig felbukkan ez a jelenség – és azt jelenti, hogy meg kell ismernünk a világunkat, és le kell győznünk a félelmünket. Zseniális része ez az ilyen típusú történeteknek. J

Azon kívül, hogy izgalmas regény és végig fentartotta a figyelmemet, egyéb dolgok miatt is különösen tetszett. Az írás nem csak magával a helyes-helytelen elvévevel foglalkozik, hanem arra buzdít, hogy magunk vizsgáljuk meg, mi az, ami helyes vagy helytelen. Néha-néha ez a didaktikusság határát súrolja, ám mégsem zavaró, főleg ha figyelembe veszem, hogy a történet célcsoportja a tizes évei elején járó kamaszok.

A világ külön érdekesség volt számomra. J Természetesen maga a helyzet, hogy embereket bizonyos okból leköltöztetnek a föld alá, ahol ellátják őket mindennel, amire szükségük lehet, önmagában is izgalmas. Ám néhány apró információtól csak még különlegesebb lesz. Például az elején van egy megjegyzés, melyben egy doktor elmagyarázza, szeretné megtudni, hogyan épül fel az emberi test, ezért tanulmányozza a csontvázat. Magának a generátornak a működését sem ismerik az emberek. E – bizonyos szempontból fejletlen – „civilizáció” hanyatlásának bemutatását szerintem fantasztikusan valósította meg a szerző. Ott van minden foszló ruhában és kiégő villanykörtében, az „aranykorra” való emlékezés pedig mindezt csak még jobban kidomborítja.

Ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, az az eleje: én másként közöltem volna a város kialakulásának folyamatát, így kicsit olyan érzésem volt, mintha a szerző „előre lelőtte volna a poént”. A szöveg stílusa pedig mintha meseszerűbb lett volna a prológusban, mint a folytatásban.

A Szikravárost korosztálytól függetlenül mindenkinek ajánlom, aki szereti a posztapokaliptikus vagy alternatív történelmi világban játszódó történeteket. Valóban érdekes olvasmány. J Rendhagyó módon egy idézettel zárom az ajánlót, ami szépen összefoglalja a regény mondanivalóját:

„Oly sok sötétség uralkodik Szikravárosban, Lina! Nem csupán kívül, hanem a szívünkben is. Mindenkiben rejtőzik valamennyi a sötétből. Olyan, mint egy éhező szörnyeteg. Csak akar, akar és akar rettenetes erővel. És minél többet adsz neki, annál nagyobb és éhesebb lesz.”

-S.Melinda-