2016. május 27., péntek

Sofie világa ajánló - Filozófia és messziről jött képeslapok

Jostein Gaarderről akkor hallottam először, amikor elmondták, ki lesz a Könyvfesztivál idei díszvendége. Amikor pedig tudomást szereztem a "Sofie világa" című regényéről, azonnal tudtam, hogy el kell olvasnom. :)

Ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy képesek volnánk megérteni, akkor is olyan buták lennénk, hogy mégsem értenénk.”

2016. május 17., kedd

A sárkány almába harapott - Norbert Winney interjú

Régóta írsz, novelláid több antológiában is szerepelnek. Ezek milyen típusú történetek?
Alapvetően fantasy és sci-fi, de ezeken belül, pont azért, mert régóta írok, többfelé irányt is kipróbáltam. Akadnak vicces, akadnak elgondolkodtató, és akadnak komor hangulatú történeteim is. Ami közös volt bennük, hogy mindegyiknél úgy éreztem, újat tudok mondani és adni, vagy legalább új szemszögből tudok megmutatni valamit. Arra sosem éreztem késztetést, hogy csupán mennyiségileg növeljem az emberiség olvasmánykészletét, mindig volt valami belső motivációm az írással.
De blogoltam is, újságcikkeket is írtam… szóval sok minden szárad már a tollamon.

2016. május 9., hétfő

Bábeli zűrzavar és földevők - Moskát Anita interjú


Miután elolvastuk Moskát Anita „Horgonyhely” című regényét, biztosak voltunk benne, hogy szeretnénk egy interjút az írónővel. Az említetten kívül szóba került még előző, a „Bábel fiai” címet viselő műve, jövőbeni tervei, és ha még nem készítettetek vacsorát, ajánljuk az interjú végén található különleges leves receptjét! :) 

2016. május 6., péntek

Olvastunk: Három nap az út

Joseph Boyden regénye már évek óta a polcon várakozott, hogy elolvassam, én azonban mindig találtam helyette valami mást. Hiba volt.  Zseniálisan megírt, melankólikus hangvételű regény, ami arról szól, milyen embernek maradni a háború, majd a morfium borzalmai után, egy megcsonkolt testben.

2016. május 2., hétfő

Egy celEB árnyékában. Interjú Archibálddal, az óriás uszkárral

A médiából nap mint nap zúdulnak ránk az információk a hírességekről, de annál kevesebbet tudunk a körülöttük élő családtagokról. Nózit, a kábítószerkereső rendőrkutyát az egész ország ismeri, kalandjait hamarosan mesekönyv formájában is olvashatjuk. Ezen a héten azonban mégsem őt, hanem egyik családtagját, Archibáldot kaptuk csont-, azaz mikrofonvégre. :)