Olvastunk: Három nap az út

Joseph Boyden regénye már évek óta a polcon várakozott, hogy elolvassam, én azonban mindig találtam helyette valami mást. Hiba volt. ☺ Zseniálisan megírt, melankólikus hangvételű regény, ami arról szól, milyen embernek maradni a háború, majd a morfium borzalmai után, egy megcsonkolt testben.

Niska levelet kap arról, hogy unokaöccse, Xavier, meghalt a háborúban, ám annak barátja, Elijah, életben maradt. Úgy dönt, Elijah mellette élhet, ki is megy elé a vonathoz, ám legnagyobb meglepetésére rokona, Xavier mászik le a járműről, egyik elvesztett lába miatt mankókkal. Ezután megkezdődik háromnapos utazásuk a folyón az otthonukig.

Rá lehetne húzni a történetre, hogy ez egy indiános, háborús regény, ám mégsem csak az. A regény nagy része a harcokról szól, de nem éreztem, hogy a háború lenne a középpontban. A középpontban Xavier állt, annak ellenére, hogy az E/1-es, jelenidejű narráció váltott szemszögű, vagyis egyes fejezetek Niska szempontjából íródtak. Ez a mesélési mód nem mindig megfelelő választás, itt azonban tökéletes.  

A regény és a könyvborító fülszövege szerint a kanadai krí indiánoknál a „háromnapos út” a halált jelenti. (Hiába kutattam, sajnos nem találtam semmit erről a témáról.) A beteg, morfiumfüggő Xavier esetében mintha valóban ezt jelentené ez az utazás a folyón. A halál közelsége, a drog lebegtető, gondokat és fájdalmat száműző hatása – az E/1 jelen erre még inkább ráerősít, így afféle látomás vagy hallucináció hangulata lesz a szövegnek, miközben pontosan tudjuk, hogy ez a valóság.

Elmondható, hogy a történet nagy része valójában mesélés. Mármint szó szerint: Niska történetekkel szórakoztatja Xaviert az út során. Ezekből ismerhetjük meg Niska életét, és Xavier gyermekkorának és fiatalkorának egy részét.  Xavier pedig önmagának mesél, vagyis felidézi a háborúban történteket. Sőt, még ezekben a visszaemlékezésekben is előfordul néhány kisebb-nagyobb történet, melyeket legtöbbször Elijah mondd el.

Mindhármójuk karaktere érdekes, valódi, és az olvasó kíváncsivá válik a sorsukra. A történet elején Xavier tér haza Elijah helyett, és tulajdonképpen elég hamar sejthető, mi történt vele, igazából nem is a rejtélyen volt a lényeg. És persze azt is tudjuk, hogy mi történt Xavierrel, hogy nyilván túlélte, még ha nem is teljes épségében, ez azonban mégsem jelenti azt, hogy ne izgulnánk végig a bevetéseiket. Az, hogy az elejétől kezdve tudjuk, Xavier milyen megtörten tér haza, csak még inkább fokozza szomorkás, keserű hangulatát a visszaemlékezéseknek.

Fotó: Petőházi Emese

A végére hagytam a karakterek bemutatását, pedig igazából rajtuk van a hangsúly. ☺

Niska egy idős, indián asszony, aki még mindig az erdőben él, nem költözött a többiekkel a rezervátumba.  Apjától természetfeletti képességet örökölt. Bár egyértelműen Xavier a történet igazi főszereplője, Niska is jelentős szerepet kap. Kedveltem ezt a talpraesett, bölcs asszonyt, aki csöndesen, minden látványosabb dráma nélkül, de elszántan meg akarja menteni unokaöccsét. 

Xavier ugyanilyen csöndesen, láthatatlanul próbál boldogulni a háborúban. Végigkövethetjük kálváriáját az idegen világban, és végül a hazafelé tartó úton. Ritkán hallhatunk tőle bármiféle értékítéletet bármiről is, mégis, egy-egy apró megjegyzéséből tudthatjuk, mi játszódik le benne. Nem a háború borzalmai állnak a középpontban – ezek szinte mellékesek, mint ahogy a katonáknak is az kellett, hogy legyen, ha túl akarták élni, és ha nem akartak teljesen összetörni a barátok, ismerősök halála és sebesülései miatt.

Elijah az a fajta ember, akinek való a háború. Számára az egész vadászat és kaland, a siker és elismerés hajszolása.

Nem kérdés, hogy mindenkinek ajánlom ezt a művet. ☺ Nem rövid történetről van szó, és fel kell készülnötök, hogy végig melankólikus hangulat uralkodik benne, tehát semmiképpen se olyan hangulatban kezdjetek neki, amikor egy letört virág látványától is sírva fakadtok. ☺ Annyit még elárulok, hogy egészen másra számítottam a történet végével kapcsolatban – de ez miatt nem panaszkodom.☺