Naplót
vezettél, verseket, novellákat írsz, de – egyelőre - mesekönyveidről ismernek
az olvasók: Marcsi, a kismacska kalandjaival már három megjelent kötetben is
találkozhatnak a gyerekek és a felnőttek. Nyomon követhetik Marcsi kalandjait a
gazdaságban, ahol megszületik, egy kisállatkereskedésben, majd végül egy
szerető családnál. Mennyit változott Marcsi személyisége a három kötet folyamán?
Tulajdonképp
ugyanazokat a folyamatokat járja be, mint egy kisgyerek, csak persze, macska
lévén, sokkal gyorsabban. Az első kötet elején még bizonytalan babamacska,
akinek meg kell ismernie az őt körülvevő világot. Ne felejtsük el: a macskák
csukott szemmel születnek, így a tájékozódásba belejönni nem is olyan egyszerű
dolog. Aztán néhány rossz tapasztalat után a kötet végére eljut oda, hogy végre
biztonságban érezheti magát a gazdija, Borka mellett. A második-harmadik
kötetben pedig már olyan, mint egy vásott gyerek.





